Interkulturális Kutatócsoport és Fordítóműhely - Prof. Dr. Sepsi Enikő

Intézet: Intézetközi

Vezető: Prof. Dr. Sepsi Enikő

Létrejötte: 63/2010 (12.01.) sz. KT-határozattal 

Tagjai:

 

Kutatási tevékenység, profil rövid leírása: 

A 2010-ben Sepsi Enikő által létrehozott és Kari Tanács által megerősített kutatócsoport korábbi publikációi a francia nyelvterületet érintették, de a 2013-ban elindított, hat nyelvből működő fordítói szakirányú továbbképzés (melynek szakfelelőse szintén Sepsi Enikő) indokolta a kutatócsoport tagjainak bővítését, és különböző alprojektek befogadását: szakfordítói projekt, az angol nyelvterület bevonását (középkori angol projekt), illetve a Hüperion Fordítói Műhellyel (német nyelvterület) való szorosabb együttműködést. A továbbképzés műfordítási modulja adja a szakmai apropót és hátteret a műfordítói szakmai napok, workshopok szervezéséhez és egy műfordítás-elméleti szöveggyűjtemény létrehozásához.

A kutatócsoport keretében eddig megjelent közös publikációk (2018-ig): 

- Yves Bonnefoy: Másik otthon, Budapest, Pen Club – Pluralica, 2014. (fordította: Bárdos László, Förköli Gábor, Gyuris Kata, Kovács Krisztina, Makádi Balázs, Sepsi Enikő, Szőcs Géza)
- Yves Bonnefoy: Hollán Sándor: Harminc év elmélkedései 1985-2015, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2016. (fordította: Gulyás Adrienn, Kovács Krisztina, Kovács Veronika, Makádi Balázs, Sepsi Enikő)

A kutatócsoport keretében eddig megjelent egyéni publikációk (2018-ig): 

- Alice Zeniter: Szomorú vasárnap, avagy a semmi ágán, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2014. (fordította: Kovács Veronika)
- Paul Claudel: Délforduló, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2015. (fordította: Székely Melinda)

 

Interkulturális transzferjelenségek és a (mű)fordítás című, 2018-as, 2019-es és 2020-as kari kutatói pályázaton támogatott projekt (témaszám: 20638B800) keretében az alábbi alprojektek működnek:

Műfordítói projektek (szakmai napok, fordítások), kortárs francia költészeti monográfiák
• vezető kutatók: Sepsi Enikő, Horváth Géza, Gulyás Adrienn
• projekt futamideje: 2018. szeptember 1. – 2021. augusztus 31.

Poetikus antroposzcén
• vezető kutató: Domokos Johanna
• projekt futamideje: 2018. november 1. – 2019. október 31.

Identitásvesztés és -nyerés rítusa interkulturális folyamatokban. A számi költészet tanúságtétele
• vezető kutató: Domokos Johanna
• projekt futamideje: 2018. november 1. – 2020. december 31.

Fordítás és terminológia kapcsolata: a terminológia szerepe az interkulturális transzfer folyamatában
• vezető kutató: Fóris Ágota
• projekt futamideje: 2018. szeptember 1. – 2020. augusztus 31.

A Hüperión Fordító Műhely három kötetterve
• vezető kutató: Fülöp József
• projekt futamideje: 2018. szeptember 1. – 2020. augusztus 31.

Kontrasztív szövegnyelvészeti kutatási eredmények hasznosítása a fordítás oktatásában
• vezető kutatók: Dróth Júlia, Kovács Tímea, Adorján Mária 
• projekt futamideje: 2018. szeptember 1. – 2019. december 31.; 2020. február 1. – 2020. augusztus 31.

Beowulf-fordítás előkészítése kiadásra
• vezető kutató: Nagy Andrea
• projekt futamideje: 2018. szeptember 1. – 2019. február 28.

Az emberiség sötét oldalán túl (skandináv irodalmi tanúságtétel)
• vezető kutató: Domokos Johanna
• projekt futamideje: 2020. május 1. – 2023. március 1.

A kari kutatási pályázaton nyertes projekt keretében megjelentetett publikációk:

- Kovács Krisztina: La relation poétique entre l’œuvre d’Yves Bonnefoy et celle de Paul Celan, Párizs, L’Harmattan, Károli Könyvek, 2019.
- Gulyás Adrienn: Traduire la transgression verbale in: Revue d'Études françaises, 24. szám, Budapest, CIEF ELTE, 2020, 169-177.
- Sepsi Enikő: L’Acte de traduire et la remédiatisation, Symbolon, XXII. no. 1 (40), 2021, 45-52.  (a marosvásárhelyi művészeti egyetem francia nyelvű kiadványa, melynek témája Patrice Pavis workshopja a színházi művek fordításáról. Szerk. Julien Daillere és Sorin Crisan)
- Horváth Géza: Elvágyódás és / vagy honvágy a német romantikában, Filológiai Közlöny, 66 (4), 2020., 56-64.

- Gulyás Adrienn – Mudriczki Judit – Sepsi Enikő – Horváth Géza (szerk.): Klasszikus művek újrafordítása, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2021. 

- Sepsi Enikő: A szürrealizmus utáni francia költészet, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2020. 

(Műfordítói projektek (szakmai napok, fordítások), kortárs francia költészeti monográfiák c. alprojekt)

********** 

- Tzveta Sofronieva: A föld színe, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2018. (szerkesztő/lektor: Domokos Johanna, fordította: Csörgő Viktória, Katzenbach Klaudia, Kovács Ildikó Eszter)

(Poetikus antroposzcén c. alprojekt)

**********

- Domokos Johanna (szerk.): Csak a csöndnek engedelmeskedni, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2020. (fordította: Csáji László Koppány, Domokos Johanna, Németh Petra, Tamás Ildikó és Tillinger Gábor)

- Domokos Johanna: Počátky, konce a renesance v dynamice sámske literatury. (transl. into Czech by M. Kovář. Plav 2020/8, 8-14. (2020)
- Németh Petra—Domokos Johanna: Inger-Mari Aikio versei a nyolc számi évszakról https://drot.eu/versek-nyolc-szami-evszakrol, (2020)

(Identitásvesztés és -nyerés rítusa interkulturális folyamatokban. A számi költészet tanúságtétele c. alprojekt)

**********

Tanulmányok:

- Fóris Ágota 2019. Új tendenciák és módszerek a fordítási folyamatban: a terminológia és a dokumentáció szerepe. In: Szoták Szilvia (szerk.) Diszciplínák találkozása – nyelvi közvetítés a XXI. században. OFFI Zrt., Budapest. 211-218. ISBN 978-615-00-4658-7
- Fóris Ágota - Faludi Andrea 2020. A terminológia mint a fordítóknak nyújtott információ- és tudásmenedzsment – történeti szempontok. AETAS, 35. évf., 2. szám, 37–48.
- Fóris Ágota - Faludi Andrea 2020. A terminológia mint minőségbiztosítási tényező az interkulturális transzfer folyamatában. In: Fóris Ágota, Bölcskei Andrea (főszerk.) 2020. Nyelv, kultúra, identitás. Alkalmazott nyelvészeti kutatások a 21. századi információs térben. I. Terminológia, lexikográfia, fordítás. (A MANYE Kongresszusok Előadásai 12/1.) Budapest: Akadémiai Kiadó. ISBN 978 963 454 5354, DOI 9789634545354, https://mersz.hu/hivatkozas/nyki1tlf_56 – https://mersz.hu/hivatkozas/nyki1tlf_62

- Fóris Ágota – B. Papp Eszter 2020. A felsőoktatás terminológiája – referenciaművek és adatbázisok. Hungarológiai Évkönyv 21. évf. 1. szám, 67–78.
https://epa.oszk.hu/02200/02287/00021/pdf/EPA02287_hungarologiai_evkonyv_2020_01_067-078.pdf

- Fóris Ágota – B. Papp Eszter 2020. A preliminary study for the information structure of the terminology entry in the Hungarian (national) terminology database. In: Brač, Ivana – Ostroški Anić, Ana (eds.) Svijet od riječi. Terminološki i leksikografski ogledi. Zagreb, Institut za hrvatski jezik i jezikoslovlje. 325–342. ISBN 978-953-7967-86-4

- Fóris Ágota 2021. Terminológiaoktatás és -kutatás a fordítóképzésben. Fordítástudomány 23. évf. 2. szám, 5–23. https://ojs3.mtak.hu/index.php/fordtud/article/view/7809 

- Fóris Ágota 2022. Terminology Work in the Translation Project Process. The Hungarian Perspective. Terminologija No. 29. 45–65. doi.org/10.35321/term29-03 https://journals.lki.lt/terminologija/article/view/2169/2306 

 

Könyvek:

- Fóris Ágota 2020. Fordítás és terminológia. Elmélet és gyakorlat. Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan Kiadó, Budapest. 211 p., ISBN 978-963-414-743-5

• Recenzió: Veresné Valentinyi Klára 2021. Fóris Ágota 2020. Fordítás és terminológia. Elmélet és gyakorlat. Fordítástudomány 23 (2), 129–134. https://ojs3.mtak.hu/index.php/fordtud/article/view/7821/6444 
• Könyvbemutató: a MANYE #transpub online könyvbemutatóján 2021. április 23. https://www.youtube.com/watch?v=gNnfbv32cS4 

- Fóris Ágota 2022. Translation and Terminology. Theory and Practice in Hungary. Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan, Budapest–Paris. 210 p., ISBN 978-2-14-020931-4

• Könyvbemutató: a Terminologifrämjandet (a svéd terminológiai csoport) összejövetelén. Online (ZOOM), 2022. június 2. https://www.eaft-aet.net/en/actualitat/apunts/translation-and-terminology-theory-and-practice-hungary-agota-foris 

(Fordítás és terminológia kapcsolata: a terminológia szerepe az interkulturális transzfer folyamatában c. alprojekt)

********** 

- Arvo Pärt: Válogatott beszélgetések és írások, szerk., jegyzetekkel ellátta és a kísérőtanulmányt írta Fülöp József, Rózsavölgyi és Társa Kiadó, Budapest, 2019. Fordította: Fülöp József, Takács Tímea, Tamm Anne, Rácz Kata, Veress Dávid. [A kötetről nyolc recenzió jelent meg. 2020 februárjában a hónap könyve volt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében. A Rózsavölgyi Kiadó eladási toplistájának első helyén áll a kiadása óta eltelt hét hónapban.]
- Fülöp József: Arvo Pärt – életút pályaképpel = Arvo Pärt, Válogatott beszélgetések és írások, Rózsavölgyi és Társa Kiadó, Budapest, 2019, 193–236.
- Arvo Pärt zenéje az újabb szakirodalom tükrében = Tamm Anna – Tolnai Ágnes (szerk.), Észt Köztársaság – 100 év innováció, Magyarországi Észt Intézet, Budapest, 2019, 155–173.

- Karl Löwith: Kelet és Nyugat. Írások Japánról. Szerk. és ford. Fülöp József. Gondolat Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest, 2020.
- Fülöp József: Diogenész idegenben. Karl Löwith és Japán = K. L., Kelet és Nyugat. Írások Japánról, Gondolat – Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest, 2020, 163–207.

- Rudolf Kassner: Zenélj, Szókratész. Esszék. Szerk. és ford. Fülöp József és Ránki András. Utószó: Fülöp József. Gondolat – Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest, 2020.

(A Hüperión Fordítói Műhely alprojektje)

**********

- Dróth Júlia (szerk.): Gépiesség és kreativitás a fordítási piacon és a fordításoktatás különböző szintjein, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek (lektorálta: Kovács Tímea), 2018.

- Dróth Júlia (szerk.): Korpusz és kontrasztivitás a szakfordítás oktatásában és gyakorlatában, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2019.
- Dróth Júlia: A kontrasztív nyelvészeti kutatások alkalmazása a fordítástechnika oktatásában a szakfordító szakirányú továbbképzéseken. In: Dróth Júlia (szerk.): Korpusz és kontrasztivitás a szakfordítás oktatásában és gyakorlatában, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2019, pp. 105–130.
- Kovács Tímea: A korpusznyelvészet jelentősége a fordításkutatásban és -oktatásban. In: Dróth Júlia (szerk.): Korpusz és kontrasztivitás a szakfordítás oktatásában és gyakorlatában, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2019, p. 61–67.

- Kovács, Tímea. 2020. Humans, machines, and texts: The implications of the rise of neural machine translation for the educators of future translators. In Besznyák, R.; Fischer, M.; and Szabó, Cs. (eds.). Fit-For-Market Translator and Interpreter Training in a Digital Age. Malaga: Vernon Press. p. 135-151.
 - Kovács Tímea. 2020. Interferenciajelenségek összehasonlító vizsgálata nem fordított magyar és angolról magyarra fordított jogi szaknyelvi szövegekben. In: Szabóné Papp Judit (főszerk.) Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Interdiszciplináris tanulmányok, A Miskolci Egyetem Közleményei. Publications of the University of Miskolc. XIII. évfolyam, 2. szám. Miskolc: Miskolci Egyetemi Kiadó. p. 150–165.
- Heltai Pál (Dróth Júlia és Kovács Tímea szerk.): Hungarian-English Contrastive Linguistic Studies, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2020. 

- Dróth Júlia (szerk.): Fordítási és szaknyelvi gyakorlatok távoktatásban, Jegyzet, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek,  2020. (lektorálta: Kovács Tímea) 
- Adorján Mária. 2020. Hét szaknyelvi projekt (az Üzleti angol, a Marketing és az Idegenforgalom szaknyelve tárgyakhoz). In: Dróth Júlia (szerk.) Fordítási és szaknyelvi gyakorlatok távoktatásban. Budapest, KRE: L’Harmattan, Károli Könyvek. p. 185-223.
- Dróth Júlia. 2020. Fordítástechnikai útmutató a feladatokhoz. In: Dróth Júlia (szerk.): Fordítási és szaknyelvi gyakorlatok távoktatásban, Jegyzet, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2020, pp. 9–59. 
- Dróth Júlia. 2020. Két angol–magyar fordítási gyakorlatsor – általános és szakmai jellegű szövegek. In: Dróth Júlia (szerk.): Fordítási és szaknyelvi gyakorlatok távoktatásban, Jegyzet, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, pp. 89–110. 
- Kovács Tímea. 2020. Jogi szaknyelvi és fordítási feladatok. In: Dróth Júlia (szerk.) Fordítási és szaknyelvi gyakorlatok távoktatásban. Budapest, KRE: L’Harmattan, Károli Könyvek. p. 122-179.

- Kovács Tímea – Adorján Mária (szerk.): Korpusznyelvészet és nyelvi közvetítés, Budapest, KRE – L’Harmattan, Károli Könyvek, 2020. 
- Adorján Mária. 2020. Kontrasztív korpuszstilisztika: lehetséges útirány a fordítóképzésben. In: Adorján Mária és Kovács Tímea (szerk.): Korpusznyelvészet és nyelvi közvetítés, Budapest, KRE: L’Harmattan, Károli Könyvek. p. 13–27.
- Kovács Tímea. 2020. Korpusznyelvészet és nyelvi közvetítés. Fordításoktatási szakmai nap (Budapest, KRE BTK, 2020. január 30.). Fordítástudomány 22. (2020) 2. szám 107‒117. DOI: https://doi.org/1 
- Kovács Tímea. 2020. Korpusznyelvészet és tolmácsolás. In: Adorján Mária és Kovács Tímea (szerk.): Korpusznyelvészet és nyelvi közvetítés, Budapest, KRE: L’Harmattan, Károli Könyvek. p. 73–91.

(Kontrasztív szövegnyelvészeti kutatási eredmények hasznosítása a fordítás oktatásában c. alprojekt) 

**********

- Nagy Andrea Beowulf-fordítása (megjelenés előtt a Corvina Kiadó gondozásában)

(Beowulf-fordítás c. alprojekt)

**********

2020-ban elkészült fordítások, megjelenés előtt a Megfeledkezve a világról magnóliavirágzáskor c. kötetben:
- Nils-Aslak Valkeapää: Dereshajú és Álomlátó c. dráma fordítása, Niillas Holmberg: Mezítláb c. kötet verseinek fordítása (Domokos Johanna)
- Jakob Ziegler: Quae intus continentur (1532) c. művének Grönlanddal és Izlanddal kapcsolatos fejezeteiből vett szemelvények fordítása (Vassányi Miklós)
- Nina Krutzmann Jørgensen: Gudska (Veress Kata)
- Knut Hamsun: Segelfoss város (részlet) (Veress Dávid)

2021-ben elkészült fordítások, megjelenés előtt a Megfeledkezve a világról magnóliavirágzáskor c. kötetben:

Domokos Johanna:
- Részletek Ailo Gaup: Stálu Ijas c. kötetből
- Ailo Gaup: The night betweeen the days c. regényből
- Máret Ánne Sara: Ilmmiid gaskkas c. regényből
- Inga Ravna Eira: Gáhttára idit c. kötetből
- Sabira Stahlberg: Wan Sun c. kötetből
- Nils-Aslak Valkeapää: Eanni, Eannázan c. kötetből

Németh Petra:
- Részlet Pentti Linkola: Kirjeitä Linkolan ohjelmasta c. művéből
- Részlet Erno Paasilinna: Majuri Holterin uroteko: Kirjoituksia Suomesta ja maailmasta c. művéből (Minä en ole luonnonsuojelija - etkä sinäkään)
- Johanna Sinisalo: Metsästäjäkuningas
- Részlet Aino Kallas: Pyhän joen kosto című művéből

Vassányi Miklós:
- Részletek Jacobus Ziegler: Quae intus continentur… Schondia, tradita ab auctoribus, qui in ejus operis prologo memorantur (Laponia)
- Argrímur Jónsson: Brevis descriptio Islandiae, a következő fejezetek valamelyike: Sectio tertia (glacies), Sectio sexta (montes), Sectio septima (Hecla), Sectio nona (glacies: 28-31), Sectio decimatertia (pisces), Sectio decimaquarta (cetae).

Veress Dávid:
- Berg Bent, Rolf Jacobsen, Tone Hødnebø és Jan Erik Vold versei
- Részlet Siri Ranva Hjelm Jacobsen Havbrevene című kötetéből
- Részlet Knut Faldbakken Uår: Aftenlandet című regényéből

Veress Kata:
- Johanna Holmström: Flicka i gul ylletröja
- Jonas Gren: Traditionell naturlyrik
- Claes Andersson: En morgon vid havet. Inandning, utandning c. kötetből
- Henry Parland: Idealrealisation c. kötetből
- Anna Malan Jógvansdóttir: Korallbruni c. kötetből
- Tóroddur Poulsen: Himnahyljar, ill. Fyribilsni c. kötetekből
- Hallgrímur Helgason: Fiskur af himni. 03.11.2014-03.11.2015. c. kötetből
- Hilde Myklebust & Katinka My Jones: Du skal dele namn med ein sjeldan fugl. c. kötetből
- Pedro Carmona-Alvarez: Sanger for kor c. kötetből
- Jon Fosse: Nye dikt c. kötetből
- Inger Elisabeth Hansen: Å resirkulere lengselen, avrenning foregår c. kötetből
- Daniel Boysen: Står på tæer under vand c. kötetből

(Az emberiség sötét oldalán túl c. alprojekt)

 
 

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin