Tavaszi Tréninghét - „(Újra)tervezés és újraindítás”

Egyetemünk idén tavasszal 2021. április 69. között rendezi meg a Károli Közösségi Napok („Tréninghét”) elnevezésű összegyetemi programsorozatot – a járványhelyzetre való tekintettel ezúttal kizárólag online formában.
A közösségi napok témája „(Újra)tervezés és újraindítás”.

Az összegyetemi Nyitó áhítatra amelyet az ismert járványügyi intézkedések következtében ezúttal kizárólag az egyetemi Facebook oldalon lehet majd figyelemmel kísérni 2021. április 6-án, kedden 9 órakor kerül majd sor a Budapest-Pozsonyi Úti Református Egyházközség templomában. Igét hirdet Főtiszteletű Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke. Az áhítatot Dr. habil. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes rektori tájékoztatója követi majd.

Az ünnepélyes megnyitón – az aktuális járványügyi helyzet következtében, Egyetemünk Hallgatói és Munkavállalói egészségének megőrzése érdekében – személyes jelenlétre sajnos nincs mód, azonban mind az istentiszteletet, mind az azt követő rektori tájékoztatót élőben közvetítjük Egyetemünk Facebook-oldalán, mely regisztráció nélkül bárki számára elérhető lesz 2021. április 6-án 9:00 órától Egyetemünk Facebook oldalán (www.facebook.com/karoli.gaspar.reformatus.egyetem).

A Károli Közösségi Napok programjain előzetes regisztráció alapján lehet részt venni. Az egyetemi munkavállalók a tréninghét regisztrációs felületén (http://www.kre.hu/osszegyetemi-treningek/) tudnak majd jelentkezni, az egyetemi hallgatók pedig a Neptunon keresztül adhatják le regisztrációjukat (https://neptun.kre.hu/hallgato/login.aspx).

Ízelítő összegyetemi programjainkból:

  • Talpon maradni a COVID idején (Prof. Dr. Bagdy Emőke, professor emerita, online, MS Teams) – 04.07. szerda, 15.00-16.00
    (A szerdai előadás ismétlése felvételről a Microsoft Teamsen keresztül: 04.09. péntek 15-16 óra között.)
  • Cigány származású értelmiségiek a Kárpát-medencében (1690–1950) (Landauer Attila, Egyház és Társadalom Kutatóintézet, Romológia Műhely, online, MS Teams) – 04.06. kedd, 14.00-15.30
  • Amen. Awomen? - Gender és Hit (Bedekovics Péter, egyetemi lelkész, online előadás, Zoom, létszámlimit: 20 fő hallgató, 5 fő munkavállaló – 04.08. csütörtök 10.00-11.30
  • Eltűnt sírok és fővárosok? Árpád sírjától a pilisi Ősbudáig (Kanyó Ferenc, Egyház és Társadalom Kutatóintézet - RefCOO, online, MS Teams) – 04.07. szerda, 10.00-11.00
  • Politikai korrektség a popkultúrában most és a karneválok korában (Dr. Bársony Márton, Egyház és Társadalom Kutatóintézet - RefCOO, online, MS Teams) – 04.08. csütörtök, 10.00-11.00
  • A protestantizmus múltja és jelene a Közel-Keleten (Dr. Sárközy Miklós és Speidl Bianka, BTK Történettudományi Intézet, online, MS Teams) – 04.08. csütörtök, 14.00-15.30
  • A magyarországi cigányság a második világháború idején (Landauer Attila, Egyház és Társadalom Kutatóintézet, Romológia Műhely, online előadás, MS Teams) – 04.09. péntek, 12.00-13.30
  • Roma Interbellum project (Hajnáczky Tamás, Egyház és Társadalom Kutatóintézet, Romológia Műhely, online, MS Teams) – 04.06. kedd, 11.00-12.00
  • Könyvbemutató – Szeleczky Zita életútja és válogatott magánlevelezése (Prof. Dr. Sepsi Enikő, prodékán, szerkesztő és Lips Adrián, online, Zoom) – 04.07. szerda, 17.00-18.00
  • Kálvin, az ökoteológus (Dr. habil. Kodácsy Tamás, Egyház és Társadalom Kutatóintézet - Teremtésvédelmi Műhely, online előadás, Zoom) – 04.08. csütörtök, 10.00-11.30
  • A magyarországi cigányság nyelvi és néprajzi csoportjai (Landauer Attila, Egyház és Társadalom Kutatóintézet, Romológia Műhely, online előadás, MS Teams) – 04.09. péntek, 10.00-11.00
  • Vámos Péter (BTK, Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézete): Magyarkínai kapcsolatok, 19491989 (könyvbemutató) (online, Zoom) – 04.09. péntek, 11.00-12.30 Külön regisztrációt igényel: https://us02web.zoom.us/meeting/register/tZYpc--prj8uE9GGgT85JgrnqQivV_CnGVW6
  • Taiwan’s Successful Experience in fighting Coronavirus (A házigazdák: Dr. habil. Vámos Péter és Dr. habil. Apatóczky Ákos, a meghívott vendégek: Ambassador Liu Shih-chung (Representative, Taipei Representation Office, Hungary), Dr. Lo Yi-chun (Deputy Director General, Centers for Disease Control& Deputy Director General of Medical Contingency Task Force, online, Microsoft Teams) – 04.09. péntek, 9.30-11.00
  • Teremtésvédelem: Éljenek a BEEporzók! (Szűcs Boglárka, Egyház és Társadalom Kutatóintézet Teremtésvédelmi Műhely, online előadás, Zoom) – szerda, 14.00-15.30
  • Stretching (Tímár Flóra, online) – csak oktatóknak és munkavállalóknak 04.08. csütörtök, 11.00-12.00; hallgatóknak 04.08. csütörtök 10.00-11.00 között
  • Trianon háborúk rendszerváltozás: Református újrakezdéseink a 20. században címmel kerekasztalbeszélgetés (online) - 04. 08. csütörtök, 10.00-11.30
    A beszélgetés résztvevői:
    • Földváryné dr. Kiss Réka, történész, KRE HTK tanszékvezető egyetemi docens, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke;
    • Prof. dr. Szabó István, nyugalmazott püspök, teológus-lelkész, a KRE HTK tanszékvezető egyetemi tanára;
    • dr. Lányi Gábor, teológus-egyháztörténész, a KRE HTK egyetemi docense
    Moderátor: Ablonczy Bálint, történész-újságíró, KRE Egyház és Társadalom Kutatóintézet Reformáció Öröksége Műhelyének vezetője
  • Blended learning a pedagógus továbbképzésben (Dr. Szontagh Pál, TFK, online, MS Teams ) 04.09. péntek 9.00-10.00 óra, az előadás linkje ide kattintva érhető el
  • Az (újra)tervezés és újraindítás állampénzügyi háttere előadás ÁJK-s hallgatók számára (Prof. Dr. Lentner Csaba, ÁJK) 04.07.szerda 10.00-11.00

Teljes programkínálatunk:
BTK-s programok

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin