A Károli Szabadegyetem következő vendége: Böszörményi-Nagy Gergely

November 28-án, 18.30 órai kezdettel kerül megrendezésre a Károli Szabadegyetem következő – a téli szünet előtti utolsó – rendezvénye. Az ismeretterjesztő rendezvénysorozat meghívott vendége Böszörményi-Nagy Gergely, a kezdő vállalkozások felkarolásával foglalkozó Design Terminal innovációs ügynökség vezetője, a 2015-ben létrejött Brain Bar jövőfesztivál alapítója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke, aki a Mi (nem) az innováció? címmel tart előadást.

Böszörményi-Nagy Gergely előadásában többek között arról lesz szó, hogy a Nyugat válsága mögött a valódi innovációk eltűnése áll. A technológia világa apró és lényegtelen újításokra fókuszál, míg a populáris kultúra csak ismétli önmagát. Hogyan menthető meg a jövő? A novemberi rendezvény a 2022 szeptemberében megjelent Nonkonform című könyve kapcsán az egyetemek szerepéről, feladatáról is szól, hogyan miként tudnak az egyetemisták, fiatalok aktív részesei lenni a jövő építésének. Az előadás a nonkonform gondolkodók világába ígér utazást.

Böszörményi-Nagy Gergely elsősorban közösségépítőnek vallja magát, aki tehetséges magyaroknak, ifjú vállalkozóknak igyekszik eszközöket adni a boldoguláshoz a kapcsolatrendszerük fejlesztésével, tudásuk és a jövőről felhalmozott ismereteik bővítésével. A közösség szolgálatának missziója családi gyökereiben is fellelhető: felmenői között orvosok, tanárok és művészek voltak, a közszolgálat iránti elkötelezettség és az alkotás, az új dolgok létrehozásának vágya egyszerre munkál benne.

Az évente mintegy 400 vállalkozást segítő Design Terminál 2014-ben megkapta az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért Díjat. Böszörményi-Nagy Gergely a Design Terminál vezetőjeként, a Brain Bar alapítójaként 2020-ban a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata elismerésben részesült az ország innovációs ökoszisztémájának fejlesztéséért.

A Brain Bar alapítójaként fontos küldetésének tekinti, hogy a fiatalok minél szélesebb körben tájékozódjanak az őket körülvevő világról, ezért a Brain Bar jövőfesztiváljain olyan hazai és külföldi tudósok, politikusok, üzletemberek és művészemberek lépnek fel, akik egy interaktív esemény keretében vitatják meg a 21. század legfontosabb kérdéseit. A Brain Bar az ismeretterjesztő tartalmak gyártásával, a jövőfesztiválok megrendezésével egyaránt azt a missziós célt szolgálja, hogy kaput nyisson a fiataloknak a jövő felé, hogy merjenek kilépni a megszokott keretek közül és gondolkodó értelmiségiként tudjanak választ adni napjaink kihívásaira. Ezt a célt szolgálja a 2022 szeptemberében megjelent Nonkonform című kötete is, amely „olyan szerzők műveit rendezte olvasókönyvbe, akik hozzá hasonlóan nem félnek szakítani a széles körben bevett véleménnyel, legyen szó hit és tudomány, többség és kisebbség, nők és férfiak kapcsolatáról, az éghajlatváltozásról vagy éppen a mesterséges intelligenciáról”.

A Károli Szabadegyetem rendezvényére a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi felületen lehetséges: http://www.kre.hu/szabadegyetem/regisztracio/

Fotó: reformatus.hu

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin