Böll közlegény megmentése – filmvetítés és beszélgetés

A különleges programon vendégünk volt Szederkényi Olga rendező és Prof. Dr. Bernáth Árpád Böll-kutató

2023. november 20-án este a Böll közlegény megmentése című dokumentumfilm volt látható egyetemünkön. A vetítést beszélgetés követte a film alkotóival, Szederkényi Olga rendezővel és Prof. Dr. Bernáth Árpád Böll-kutatóval.

Heinrich Böll Nobel-díjas író a német hadsereg tizedeseként 1944 nyarán Sepsiszentgyörgyön, Debrecenben és Szentesen lábadozott, miután a jászvásári csatában súlyosan megsebesült. Mindennap írt feleségének, Annemarie-nak. Ezek az intim, őszinte vallomások megmaradtak. A filmben tárgyalt időszakban történt a normandiai partraszállás, Magyarországról elvitték a zsidókat és von Stauffenbergék megpróbálták megölni Hitlert. Ezekről mind tudósít Böll. A film azt vizsgálja, mit adott hozzá ez az időszak az író humanista és pacifista világképéhez.

A beszélgetésben, amelyet Dr. habil. Horváth Géza dékán, germanista vezetett, szóba került többek között a Böll-hagyaték sorsa, az író háborúhoz való viszonya, későbbi társadalmi szerepvállalása és műveinek aktualitása, valamint részleteket ismerhettünk meg a film útjáról az ötlettől a hatalmas anyag megrostálásán és a dramaturgia kidolgozásán keresztül a forgatásig, illetve a különböző fesztiválokon való részvételéig.

  

 

 

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin