Az Év Egyetemi Sportolója lett Pigniczki Fanni és Márton Anna

November 30-án a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megtartotta az Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláját a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, ahol egyetemünk két hallgatója is elnyerte az Év Egyetemi Sportolója díjat.

Az elismerésben idén két hallgatónk részesült: az olimpikon, világbajnoki bronzérmes ritmikus tornász, kétszeres Egyetemi Világjátékok aranyérmes, pszichológia szakos Pigniczki Fanni és a pszichológia mesterszakos világbajnok kardvívó Márton Anna.

A díjátadó után Pigniczki Fanni elmondta, ez a díj különösen fontos számára: „Mindig nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy a tanulást és a sportot össze tudjam egyeztetni. Ez így volt 2023-ban is. Eredményes időszakot zárok le év végén, és remélem, hogy a 2024-es év is tartogat sikereket számomra” – mondta a ritmikus gimnasztikázó, aki idén többek között olimpiai kvótát szerzett, világbajnoki érmes lett, és két aranyat is nyert az Egyetemi Világjátékokon.

A díjazott világklasszis magyar versenyzők sportkarrierjük mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fektetnek: ezt a célt szolgálja, hogy egyetemünk a napokban írta alá a Magyar Olimpiai Bizottsággal azt az együttműködési megállapodást, amely az élsportoló hallgatókat támogatja abban, hogy ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás között.

Pigniczki Fanni Márton Anna díjak 

Fotók: A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség hivatalos Facebook-oldala

 

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin