Kettős könyvbemutató Egyetemünkön

Horváth János közgazdász professzor életét és munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők a L’Harmattan Könyvkiadó és a Cvikker Média által közösen szervezett könyvbemutatón április 26-án, csütörtökön, 17 órától a KRE BTK Buda Béla teremben (Díszterem).

A rendezvényen Menyhárt Ferenc – Zsiros Mária: Az élet sava-borsa (Horváth János életregénye), valamint Csúri Ákos: Két pogány közt – törhetetlenül (Horváth János és az ország háza) című könyve kerül bemutatásra.

„Gyermek- és ifjúkoromat meghatározta a származásom, a cecei lét, a család sorsának alakulása. Ez a trianoni pszichózis, a bethleni konszolidáció, az 1929-33-as nagy gazdasági világválság korszaka. Egy útkereső ország hatalmas szellemi erőket megmozgató törekvése a becsület visszaszerzésére és az új feltételek közötti küzdelme a talpra állásáért”

Menyhárt Ferenc – Zsiros Mária: Az élet sava-borsa

„Hogy én mennyiben vagyok hatásos tükör föltartó vagy megvilágító vagy rákényszerítő vagy pusztító és jutalmazó? … Ahogy mi most végig beszélgettük leltárszerűen, számadásszerűen az életem, a politikai pályámat, akkor talán kiderül az, hogy a magyar népnek milyen parlamentet szeretnék, és a magyar nép milyen parlamentet szeretne…”

Csúri Ákos: Két pogány közt – törhetetlenül

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin