Először rendeztek sakkbajnokságot egyetemünkön

Első alkalommal rendezték meg a Károli Rapid Sakkbajnokságot egyetemünkön, melynek a Károlyi-Csekonics-palota Szivarterme adott otthont. A patinás versenyhelyszín kiválasztásáért még a Magyar Sakkszövetség képviselői, Kapás Róbert, Akóts Gábor és Horváth Csaba is elismerését fejezte ki.

Módosítás: 2023. június 05.

Rendelkezzen SZJA 1+1%-ról ebben az adóbevallási időszakban is!

Károli Gáspár Református Egyetem a jogszabályok értelmében jogosult a Magyarországon adózók személyi jövedelemadójából felajánlható 1% elfogadására.

Módosítás: 2023. április 27.

Idén első alkalommal adták át a Szenczi Molnár Albert Díjakat

A Prof. Dr. Trócsányi László rektor kezdeményezésére alapított Szenczi Molnár Albert Díj célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogassa a Károli Gáspár Református Egyetem kutatási és oktatási eredményeit. Idén első alkalommal, április 24-én került sor a díjak átadására a Károlyi-Csekonics-palotában. A református lelkészről, nyelvtudósról, műfordítóról elnevezett elismeréseket 37 oktatónk vehette át: 23 fő pályázat útján és 14 fő külön bírálati folyamat nélkül részesült a díjban. A díjazottak a kitüntető cím mellett 24 hónapon keresztül meghatározott összegű külön juttatásban részesülnek.

Módosítás: 2023. április 25.

BTK-s sikerek a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencián

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara által szervezett Humán Tudományi Szekcióban 43 tagozatban 421 pályamunkát mutattak be a hallgatók. Az intézmény számára már ismert feladatot jelentett a konferencia színvonalas megrendezése, így az egyetem méltó módon, egyházi intézményi jellegét is kifejezve vitte tovább e hagyományt.

Módosítás: 2023. május 12.

Tavaszi sportnap a Károlin

Egyetemünk 2022 óta még fokozottabb figyelmet fordít hallgatóink és munkavállalóink fizikai jóllétének támogatására, az újjáalakult egyetemi sportiroda szervezésében immár második alkalommal került megrendezésre a félév nagyszabású sporteseménye, a Károli Sportnap, melynek idén tavasszal a Margitszigeti Atlétikai Centrum adott otthont. A sportnapon számos sportágban és csapatsportban kipróbálhatták magukat a résztvevők, a klasszikus csapatjátékoktól kezdve széles kínálattal várták a hallgatókat, munkavállalókat. Az eseményen a dunai evezés mellett kötélhúzó versenyt, tizenegyesrúgó bajnokságot is rendeztek, labdarúgó-, streetball- és strandröplabda kupát, különböző challange-játékokat, ergométeres evezést, laser runt, de az e-sport szerelmesei sem maradtak magukra, valamint az Edzőcipőben lelki utakon címmel szervezett programon a mozgás lelkiségét élhették meg mindazok, akik a futás vagy gyaloglás során szerettek volna elmélyülni, elcsendesedni.

Módosítás: 2023. április 24.

Tíz év szociológia a Károlin

A Szociológia Tanszék jelenlegi és volt oktatói beszámolnak aktuális kutatásaik legfontosabb eredményeiről.

Módosítás: 2023. április 18.

Táncház az Aranytízben

Április 20-án a Károli Sportnap keretein belül elsőként kerül megrendezésre egyetemünk szervezésében egy nagyszabású táncház, melyre szeretettel várják az intézmény hallgatóit és munkavállalóit egyaránt. A sportnap esti kísérőprogramja 19 órától az Aranytíz Kultúrházban (1051 Budapest, Arany János u. 10.) várja az érdeklődőket, ahol vonós és moldvai csángó zenekarok szolgáltatják majd a zenét, tánctanárok segítségével pedig néhány tánclépést is megtanulhatnak a résztvevők.

Módosítás: 2023. április 17.

Multimodal code-switching –konferencia-meghívó

Április 20-22. között  Multimodal code-switching/Multimodális kódváltás címmel kétnyelvű, hibrid konferenciát szervez a Károli Gáspár Református Egyetem a Benda Kálmán Szakkollégium 4. emeleti előadótermében (1084 Bp., Horánszky u. 26.).

Módosítás: 2023. április 17.

Átadták a 36. OTDK Humán Tudományi Szekciójának díjait a Károlin

Április 14-én az ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget a 36. OTDK Humán Tudományi Szekció programja az Erkel Színházban. A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar által szervezett Humán Tudományi Szekcióban 43 tagozatban 421 pályamunkát mutattak be a hallgatók. Ebből 39 fő határon túli versenyző, középiskolások pedig 6 pályamunkával neveztek a konferenciára. Az intézmény bölcsészkara számára nem jelentett ismeretlen feladatot a konferencia színvonalas megrendezése, hiszen 2015-ben a Társadalomtudományi Szekciót is sikeresen megszervezte. Az egyetem méltó módon, egyházi intézményi jellegét is kifejezve vitte tovább e hagyományt idén is.

Módosítás: 2023. április 17.

KAPSZLI Pszichológiai Napok - Mérleghinta

Április 14-16. között újra megrendezésre kerül hazánk legnagyobb háromnapos, ingyenes pszichológiai konferenciája, a KAPSZLI Pszichológiai Napok, mely idén a Károli 30 emlékév keretében szerveződik.

Módosítás: 2023. április 13.

Megkezdődött a 36. OTDK Humán Tudományi Szekció a Károlin

Az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a 36. OTDK Humán Tudományi Szekció, melynek idén a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara ad otthont. A humán tudományok ifjú képviselői az Erkel Színházban gyűltek össze, ahol Weiszburg Tamás, az OTDT elnöke köszöntötte őket, és ünnepi beszédében elmondta, hogy az OTDK hét évtizede alatt a konferencia szellemisége mit sem változott: a rendezvény ünnep minden résztvevő számára határokon innen és túl, egy lehetőség mindazoknak, akik a kötelező tananyagon túl többet szeretnének tenni szakmai előmenetelükért. Elmondása szerint, aki résztvevője a konferenciának, az már nyertese is egyben, hiszen nem a helyezések számítanak elsősorban, hanem a verseny elsődleges célja, hogy a hallgató megmutassa, hol tart a szakmai, tudományos kutatásában, a rendezvény egyfajta tükörként szolgálhat. Elnök úr a szakmai beszélgetések, az új ismeretségek, barátságok kialakításának fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét, szerinte ezek a legfontosabbak minden szakmai konferencián.

Módosítás: 2023. április 13.

Hálaadás és felelősség – jótékonysági koncert a Zeneakadémián

„Örvendezzetek ti igazak, az Úrban; a hívekhez illik a dicséret. Dicsérjétek az Urat citerával; tízhúrú hárfával zengjetek néki. Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón. Mert az Úr szava igaz, és minden cselekedete hűséges” – a 33. zsoltár soraival nyitotta köszöntő beszédét Trócsányi László rektor a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében március 31-én megtartott jótékonysági koncerten. A Károli Gáspár Református Egyetem alapításának 30. évfordulójára, a "Károli 30" emlékév programsorozat részeként szervezett telt házas koncert az emlékezés és hálaadás mellett a társadalmi felelősségvállalás jegyében zajlott. A Zeneakadémia Nagytermében a szíriai földrengés károsultjainak megsegítésére szerveztek adománygyűjtést, az eladott támogatói jegyekből és a helyszíni adományokból csaknem hárommillió forint gyűlt össze, melyet a Magyarországi Református Egyház segítségével a szíriai Aleppói Református Egyházközségen keresztül juttatunk el a bajba jutott testvéreknek.

Módosítás: 2023. április 05.

Ezért érdemes a Károlit 1. helyen jelölni! – a sorrendmódosításra július 7-ig van lehetőség

A felvételi jelentkezési adatok feldolgozása befejeződött, a www.felvi.hu honlap E-felvételi felületén ellenőrizheted adataidat, pótolhatod a felvételi jelentkezés benyújtását követően megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen vagy többletpontokat igazoló dokumentumokat. A felvételi eljárás során egyetlen alkalommal lehetőséged van a jelentkezési sorrend módosítására is, de csak a jelentkezéskor megadott szakok elbírálási sorrendjén változtathatsz, új képzést már nem lehet rögzíteni.

Módosítás: 2022. június 04.

Poetic Images, Presence, and the Theater of Kenotic Rituals - könyvbemutató

Szeretettel hívjuk és várjuk az érdeklődőket Prof. Dr. Sepsi Enikő Poetic Images, Presence, and the Theater of Kenotic Rituals című könyvének bemutatójára. A monográfiát Visky András mutatja be, a beszélgetésen közreműködik Valère Novarina.

Módosítás: 2022. április 25.

Áprilisban ismét KAPSZLI Pszichológiai Napok!

Metamorfózis - A következő fejezet címmel ismételten megrendezi a KRE KAPSZLI háromnapos pszichológiai konferenciáját, a Pszichológiai Napokat 2022. április 22-24. között! A rendezvény már évek óta Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciája, és idén is ehhez méltó programmal készül.

Módosítás: 2022. április 21.

A Károli továbbra is a legnépszerűbb egyetemek egyike

Az általános felvételi eljárásban február 15-ig jelentkezhettek elektronikus úton a továbbtanulás előtt állók a hazai felsőoktatási intézményekbe. Az Oktatási Hivatal által közzétett adatok alapján 99.192-en nyújtottak be érvényes jelentkezést a 2022 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre.

Módosítás: 2022. április 21.

Meghívó a Károli Közösségi Napok nyitó istentiszteletére

Egyetemünkön 2022. április 19. és 22. között kerül megrendezésre a Károli Közösségi Napok (tavaszi tréninghét). A programsorozat kezdetén, az összegyetemi nyitó istentiszteletre 2022. április 19-én, kedden 9 órakor kerül sor a Budapest-Pozsonyi Úti Református Egyházközség templomában, melyre egyetemünk munkavállalóit és hallgatóit is szeretettel várjuk.

Módosítás: 2022. április 21.

April, April! - beszámoló a "Wunderbar" német nyelvi fesztiválról

Németország, Ausztria és Svájc nagykövetségeinek és kultúraközvetítő szervezeteinek kezdeményezésében 2022. március 28. és április 2. között került megrendezésre a Wunderbar Fesztivál. Ez egy olyan egész hetes országos rendezvénysorozat, melynek célja a német nyelv minél szélesebb körben való népszerűsítése.

Módosítás: 2022. április 21.

Könyvbemutató - Az amerikai keresztény vallási fundamentalizmus története a kezdetektől 1947-ig

A kötetet bemutatja a szerző: Izsák Norbert

Módosítás: 2022. április 21.

Tizenegy nemzetközi dokumentumfilm díjat kaptak a BTK Médiaműhely munkatársai versenyfilmjükre

Nyakamon ül egy halott lélek
A Párbeszéd Házában mutatták be 2021 őszén Tari János filmrendező-operatőr, néprajzkutató, vizuális antropológus a Károli Gáspár Református Egyetem BTK docensének és a KRE BTK Médiaműhely munkatársainak dokumentumfilmjét egy hazai, több évtizeddel ezelőtti, titokzatos örökbefogadási történetről. A filmnek a tartós aktualitását nem csupán a napokban is 2022 március végéig gyarapodó külföldi szakmai elismerések, 11 nemzetközi filmfesztivál díjai adják, hanem a témája és a lebilincselő szerkesztése, illetve rendezése. Jómagam több örökbefogadási történetről olvastam, hallottam vagy láttam játékfilmen, dokumentumfilmen, de ez a mindössze 39 perces alkotás számomra az egyik legtanulságosabb és legmegrázóbb volt.

Módosítás: 2022. április 04.

Így véd meg minket a koronavírus elleni vakcina – az MTA animációja

Mára a járvány elleni hatékony védekezéshez többféle védőoltás vált elérhetővé, melyek működése eltérő alapelvekre épül, azonban az általuk kiváltott immunreakció, mely felkészíti a szervezetet a későbbi vírusfertőzés elleni védekezésre, megegyezik.

Módosítás: 2021. október 20.

Emlékérmet kapott Prof. Dr. Csoma Zsigmond egyetemi tanár

A Magyar Néprajzi Társaság április 21-i választmányi ülésén Pro Ethnographia Minoritatum emlékérmet ítélt oda Prof. Dr. Csoma Zsigmondnak, a Károli Gáspár Református EgyetemTörténettudományi Intézet, Koraújkori Történeti, Gazdasági- és Művelődéstörténeti Tanszék egyetemi tanárának.

Módosítás: 2021. október 20.

Hallgatóink sikere a XXXV. OTDK-n

A tudományos diákköri (TDK) mozgalom a magyar felsőoktatás legszélesebb bázisú, legátfogóbb tehetséggondozási formája, az önképzés, az elitképzés és a tudóssá nevelés színtere. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) szervezésében 2021. március 29-én kezdődtek meg a XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) rendezvényei – ezúttal a kialakult járványhelyzet miatt rendhagyó módon, online formában.

Módosítás: 2021. október 20.

Bethlen 100 tudományos konferencia

2021. április 14-én a Magyarságkutató Intézet online tudományos konferenciát szervez „Bethlen 100” címmel, a pontosan száz évvel ezelőtt (1921. április 14-én) gróf Bethlen István által alapított kormányra emlékezve. Az online konferencia bemutatjaazon államférfi életpályát,aki számára a nemzeti érdekek, a nemzeti tradíciók, a nemzeti felemelkedés jelentették a legfőbb igazodási pontot.

Módosítás: 2021. október 20.

MEGHÍVÓ - Szabadbölcsész disputák

A KRE BTK Szabadbölcsészet Tanszéke szeretettel vár minden érdeklődőt Szabadbölcsész disputák című rendezvénysorozatának előadására:

Módosítás: 2021. október 20.

Protestantizmus a Közel-Keleten

2021. április 8-án, a Károli Közösségi Napok (tréninghét) keretein belül 19. századi protestáns missziók – A puritán hittérítéstől az evangéliumi humanizmusig címmel tartott előadást Speidl Bianka (PhD), a  KRE BTK Közel- és Közép-Keleti Kutatócsoport külsős tagja. A közel-keleti protestantizmus történetéről tartott online előadását nagy érdeklődés övezte mind az oktatók, a hallgatók és a munkavállalók részéről egyaránt.

Módosítás: 2021. október 20.

Megkezdődtek a Károli Közösségi Napok

Egyetemünk idén tavasszal 2021. április 69. között rendezi meg a Károli Közösségi Napok („Tréninghét”) elnevezésű összegyetemi programsorozatot – a járványhelyzetre való tekintettel ezúttal kizárólag online formában. A közösségi napok témája „(Újra)tervezés és újraindítás”.

Módosítás: 2021. október 20.

Psychologia Hungarica Caroliensis

 

Szerkesztői előszó

Vajda Mihály: Álmok – hogyan értelmezem őket freudi és heideggeri módon

Krékits József: Az álom szabadsága vagy a szabadság álma?

Kőváry Zoltán: Rémálom és sikertelen szublimáció – A lélektani összeomlás anatómiája

Torma Anita: Az álom-tudat problémája a fenomenológiában

Szummer Csaba – Horváth Lajos: Álom, fantázia és normál tudatállapot Husserlnél, Freudnál és a daseinanalízisben

 

 

 

 

 

 

Módosítás: 2021. április 06.

Egyetemünk sikeres akkreditációja

A Magyar Akkreditációs Bizottság Testület 2021/3/VI/4. számú határozata alapján a MAB az intézményakkreditációs vizsgálat eredményeként a Károli Gáspár Református Egyetemet akkreditálja, az intézmény akkreditációja 5 évig, azaz 2026. március 26-ig hatályos.

Módosítás: 2021. október 20.

Tavaszi Tréninghét - „(Újra)tervezés és újraindítás”

Egyetemünk idén tavasszal 2021. április 69. között rendezi meg a Károli Közösségi Napok („Tréninghét”) elnevezésű összegyetemi programsorozatot – a járványhelyzetre való tekintettel ezúttal kizárólag online formában.
A közösségi napok témája „(Újra)tervezés és újraindítás”.

Módosítás: 2021. október 20.

Húsvéti rektori köszöntő

Módosítás: 2021. október 20.

Húsvét ünnepe – Krisztus feltámadt!

Húsvét a keresztyénség legnagyobb ünnepe, Jézus Krisztus feltámadásának napja.

Módosítás: 2021. október 20.

Nagyszombat – a várakozás napja

Nagyszombat a húsvétvasárnapot megelőző nap a keresztyén ünnepkörben. A nagyszombati történetekből tudjuk meg Jézus temetésének körülményeit:

Módosítás: 2021. október 20.

Nagypéntek – Halál nélkül nincs feltámadás

Nagypénteken Jézus szenvedésére és kereszthalálára emlékezünk:

Módosítás: 2021. október 20.

MEGHÍVÓ - Dr. Hollósi Gábor PhD habilitációs védésére

M E G H Í V Ó

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola vezetője és
a Történelemtudományi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke tisztelettel meghívja Önt

Dr. Hollósi Gábor PhD

A Pozsonyi Hídfő
A magyar-csehszlovák határrendező bizottság tárgyalásai

című habilitációs védésére

A bizottság elnöke: Prof. Dr. habil. Horváth Miklós DSc

Hivatalosan felkért bírálók: Prof. Dr. Szarka László CSc, Dr. Janek István PhD

A bizottság további tagjai: Prof. Dr. Hermann Róbert DSc, Prof. Dr. Szávai Ferenc DSc, Prof. Dr. habil. Nagy Mariann PhD, Dr. habil. Sipos Balázs PhD

 

A 2021. április 6-án 13.00. órakor kezdődő online nyilvános védés programja:

13.00.-13.50. Megnyitó, az eljárás szabályainak, a jelölt szakmai életrajzának, továbbá a bírálatok ismertetése. A jelölt reagál a bírálatokra.

14.00.-14.45. Magyar nyelvű tanórai előadás, melynek címe: Az állam legfőbb szervei a Horthykorszakban.

15.00.-15.35. Magyar nyelvű tudományos előadás, melynek címe: A Bethlen korszak választójoga

15.35.-15.50. Idegen nyelvű tudományos előadás, melynek címe: Electoral law in the Bethlen Era

15.50-től Diszkusszió, a bizottság zárt ülése, a bizottság és a TTHDT döntésének kihirdetése.

 

Az online lefolytatott habilitációs eljáráson az alábbi linkre kattintva tudnak részt venni:

https://us02web.zoom.us/j/84484521834

Meeting ID: 844 8452 1834

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Módosítás: 2021. április 01.

Nagycsütörtök - az utolsó vacsora napja

Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, amikor Jézus megmossa a tanítványok lábát, majd előre jelzi közelgő halálát. A tanítványokkal elköltött közös vacsorán Jézus magára vonatkoztatja az étkezésben megjelenő kenyér és bor jelét:

Módosítás: 2021. október 20.

Mathias Corvinus Collegium Roma Tehetség Program egyetemistáknak

A Mathias Corvinus Collegium felvételt hirdet olyan tehetséges roma fiatalok számára, akik alap-, mester- vagy doktori (PhD) képzésüket hazai vagy külföldi egyetemen szeretnék végezni.

Módosítás: 2020. április 29.

5/2020. (IV. 27.) számú Rektori utasítás a 2019/2020-as tanév tavaszi félévében esedékes záróvizsgák rendjéről

Módosítás: 2020. április 27.

4/2020. (IV. 24.) számú Rektori utasítás a 2019/2020-as tanév tavaszi félévében esedékes vizsgarendről

Módosítás: 2020. április 24.

A KRE BTK a harmadik legnépszerűbb kar az országban

Nyilvánosságra hozták a 2020. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás jelentkezési statisztikáit, amelyekből kiderült, melyek a legnépszerűbb karok az országban.

Módosítás: 2020. április 16.

A Károli a 8. legnépszerűbb egyetem

Nagy örömünkre szolgál, hogy a 2020. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás nyilvánosságra hozott jelentkezési statisztikái alapján Egyetemünk a 8. legnépszerűbb felsőoktatási intézmény Magyarországon az összes jelentkező számát tekintve!

Módosítás: 2020. április 08.

Rektori tájékoztató a felsőoktatás átalakításáról

Tisztelt Oktatók, Munkatársak, Hallgatók!
A felsőoktatás átalakításának részeként tervezetten a Neumann János Egyetem is átalakul, melynek során a Pedagógusképző Kar és a Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Óvoda a Károli Gáspár Református Egyetem részévé válik.

Módosítás: 2020. április 01.

Dróth Júlia Brassai Sámuel-díjat kapott

A Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE) által adományozott Brassai Sámuel-díj 2019 évi díjazottja Dróth Júlia, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Angol Nyelvészeti Tanszékének egyetemi docense. A díjat Prószéky Gábor, az Egyesület elnöke 2019. április 15-én, a MANYE kongresszusán adta át a díjazottnak.

Módosítás: 2019. április 25.

Beszámoló - XXVII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus

A XXVII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszust a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE) és a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszéke szervezte 2019. április 15 - 16-án a KRE Dózsa György úti campusán.

Módosítás: 2019. április 25.

BTK-s siker az OTDK-n

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) szervezésében 2019. március 21-én kezdődtek meg a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) rendezvényei.

Módosítás: 2019. május 02.

Új képzést indít a KRE BTK Szabadkán

A szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) által nyújtott képzések száma a 2019/2020-as tanévtől bővülni fog, mely bővítéshez Egyetemünk is hozzájárul kihelyezett mentálhigiénés segítő szakirányú továbbképzése indításával.

Módosítás: 2019. április 17.

Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása a tavaszi szünet alatt (2019. április 15-18.)

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály 2019. április 19-én(Nagypéntek) és április 22-én(Húsvét hétfő) zárva tart.

Módosítás: 2019. április 12.

Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása a tavaszi szünet alatt (2019. április 15-18.)

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály 2019. április 19-én(Nagypéntek) és április 22-én(Húsvét hétfő) zárva tart.

Módosítás: 2019. április 12.

Újra belenéztünk a fekete tükörbe

Folytatódott a Szociológiai Műhely rendezvénysorozata

Módosítás: 2019. május 02.

Károli a TOP 10-ben

Nagy örömünkre szolgál, hogy a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás nyilvánosságra hozott jelentkezési statisztikái alapján Egyetemünk a 10. legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az összes jelentkező számát tekintve!

Módosítás: 2019. április 05.

A KRE BTK a harmadik legnépszerűbb kar az országban

Nyilvánosságra hozták a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás jelentkezési statisztikáit, amelyekből kiderült, melyek a legnépszerűbb karok az országban.

Módosítás: 2019. április 05.

2019.04.10-én (szerda) a Tanulmányi Osztály és ügyfélszolgálata ZÁRVA tart.

Tisztelt Hallgató! 
Ezúton tájékoztatom, hogy 2019.04.10-én (szerda) a Tanulmányi Osztály és ügyfélszolgálata, mindhárom helyszínen(Bécsi út, D25, Reviczky) ZÁRVA tart.

Módosítás: 2019. április 17.

2019.04.10-én (szerda) a Tanulmányi Osztály és ügyfélszolgálata ZÁRVA tart.

Tisztelt Hallgató!

 Ezúton tájékoztatom, hogy 2019.04.10-én (szerda) a Tanulmányi Osztály és ügyfélszolgálata, mindhárom helyszínen(Bécsi út, D25, Reviczky) ZÁRVA tart.

Módosítás: 2019. április 03.

Kettős könyvbemutató Egyetemünkön

Horváth János közgazdász professzor életét és munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők a L’Harmattan Könyvkiadó és a Cvikker Média által közösen szervezett könyvbemutatón április 26-án, csütörtökön, 17 órától a KRE BTK Buda Béla teremben (Díszterem).

Módosítás: 2018. június 13.

Gulyás Adrienn Szekeres György Műfordítói Érmet kapott

Szekeres-Varsa Vera és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia által közösen alapított Szekeres György Műfordítói Érem elnevezésű díjat az erre hivatott Kuratórium (tagjai: Szekeres-Varsa Vera, Ferencz Győző, Tóth Krisztina, Rajnavölgyi Géza és Ferch Magdolna) 2018. évben, a francia műfordítói munkája elismeréseként egyhangú döntéssel Gulyás Adrienn-nek, a KRE BTK Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet adjunktusának ítélte.

Módosítás: 2018. június 02.

Meghívó – Munka és család

A Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztálya és a KRE BTK Szociológia Tanszéke Munka és család címmel tart szakmai rendezvényt 2018. május 10-én, csütörtökön 14 órától a MKT tanácstermében, az Eiffel Palace Irodaházban (1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78. I. emelet).

Módosítás: 2018. június 13.

Meghívó – Munka és család (2)

A Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztálya és a KRE BTK Szociológia Tanszéke Munka és család címmel tart szakmai rendezvényt 2018. május 10-én, csütörtökön 14 órától a MKT tanácstermében, az Eiffel Palace Irodaházban (1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78. I. emelet).

Módosítás: 2018. április 26.

Kihirdetésre került az Új Nemzeti Kiválóság Program

Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2018/19-es kiírásaiban a Károli Gáspár Református Egyetem is bekerült a támogatott intézmények közé.

Módosítás: 2018. június 02.

MEGHÍVÓ-TÉRJ BE VÁNDOR című kiállításra

MEGHÍVÓ

Tisztelettel meghívjuk Önt és barátait

Módosítás: 2018. június 13.

Károlis hallgatói fotózás – felhívás

Kipróbálná magát egy igazi fotózáson?
Az elmúlt években több hallgatói fotózást tartottunk, amelyet idén tavasszal szeretnénk újra megrendezni.

Módosítás: 2018. május 11.

MEGHÍVÓ - PEDAGÓGUS-LÉT-KÉRDÉSEK konferenciára

Tisztelettel meghívjuk a

Pedagógus-Lét-Kérdések

Konferencia a neveléstudomány és a pedagógiai mentálhigiéné témájában

című konferenciára

Módosítás: 2018. június 13.

Károli Bölcsész Tehetségnap

Benda Kálmán Szakkollégium, Horánszky utca 26., 2018. április 27.

Kari hagyományt folytatva a tudományos diákköri munkát idén is közös rendezvénnyel fogjuk össze.  A rendezvény célja egyrészt, hogy hallgatók és oktatók segítséget kapjanak a tudományos műhelyekben való munkához, másrészt a különböző szakterületek bemutathatják egymásnak az eredményeiket.

A Tehetségnap kiemelt programja a délelőtt szekcióban a házi TDK-fordulók lebonyolítása, a délutáni szekcióban pedig a műhelybeszélgetések, illetve a szakkollégium műhelyeinek bemutatkozása.

Módosítás: 2018. június 13.

A KRE BTK a legnépszerűbb bölcsészkar az országban

Nyilvánosságra hozták a 2018. évi általános egyetemi-főiskolai felvételi eljárás jelentkezési statisztikáit, amelyekből kiderült, melyek a legnépszerűbb karok az országban.

Módosítás: 2018. június 02.

Szakirányos nyílt nap

Tisztelt Hallgatók!

A jelen tanévben is megrendezésre kerül az ún. szakirányos nyílt nap, amelynek időpontja 2018. április 19. (csütörtök) 13.00-16.00 óra között, helyszíne pedig a Reviczky utca Díszterme (Buda Béla terem).

Módosítás: 2018. június 13.

Shanghaji Társadalomtörténeti Múzeum megnyitó

Dr. Tari János részt vett az új shanghaji Társadalomtörténeti Múzeum megnyitóján.

Módosítás: 2018. június 13.

Dr. Łukasz Wordliczek előadást tart Religion and Politics in the USA címmel

Ezúton szeretettel meghívjuk Önöket Dr. Łukasz Wordliczek (Krakkó, Jagelló Egyetem) Religion and Politics in the USA című előadására.

Módosítás: 2018. május 11.

Elhunyt Sz. Jónás Ilona

Április 18-án, életének 88. évében elhunyt Sz. Jónás Ilona professzor emeritus, az MTA doktora.
Sz. Jónás Ilona korábban jelentős szerepet töltött be a Károli Gáspár Református Egyetem életében, a Középkori Magyar és Egyetemes Történeti Tanszékének alapító professzora és 2000-ig a vezetője volt.

Módosítás: 2017. június 03.

Hallgatóink sikere a XXXIII. OTDK-n

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) szervezésében 2017. március 23-án, Győrben, a Széchenyi István Egyetemen kezdődtek meg a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) rendezvényei.

Módosítás: 2017. június 03.

Rangos elismerést kapott Szakály Sándor

Prof. Dr. Szakály Sándor a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára  a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat legmagasabb fokú elismerésében, Bugát Pál Emlékérem kitüntetésben részesült.

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a díjat a tudományos ismeretterjesztésben kiemelkedő munkát végzettek számára adományozza. Bugát Pál, az emlékérem névadója orvos, nyelvművelő, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat alapítója és első elnöke volt.

Az emlékérmet Piróth Eszter, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos igazgatója és Horváth László Árpád, a Somogy megyei TIT elnöke adta át a díjazottnak 2017. március 29-én Kaposváron.

Módosítás: 2017. június 03.

Szakirány, minor, specializáció választás Hallgatói tájékoztató

2017. április 20-án (csütörtök) 8:30-11:30 között kari belső nyílt nap keretében az intézetek/tanszékek – az előző évek gyakorlatának megfelelően – ismét bemutatják specializációikat/szakirányaikat/minorjaikat az érintett hallgatóknak. Az esemény helyszíne a BTK Buda Béla-terme. A választási lehetőségekről összeállított tájékoztatót itt találja.

Módosítás: 2017. április 18.

Sikeres szereplés a XXXIII. OTDK-n

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatói sikerrel vettek részt 2017. március 23–25. között megrendezett XXXIII. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekciójában, mely Győrben, a Széchenyi István Egyetemen zajlott.

Módosítás: 2017. április 20.

Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása 2017. április 18-án és 2017. május 2-án.

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály 2017. április 14-én (péntek) és április 17-én (hétfőn), illetve május 1-én (hétfő) zárva tart.
Tekintettel, arra hogy a záróvizsgára való jelentkezés végső határideje 2017. április 18. (kedd), ügyfélszolgálatunk mindhárom helyszínén nyitva tart az alábbiak szerint:
     • Dózsa György út 25–27. szám alatti egyetemi épületben: 9–12 óráig
     • Pszichológiai Intézetben: 9–11 óra és 12–15 óra között
     • Reviczky utcai épületünkben: 9–12 óra és 13–15 óra között.

Módosítás: 2017. június 03.

Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása 2017. április 18-án és 2017. május 2-án.

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály 2017. április 14-én (péntek) és április 17-én (hétfőn), illetve május 1-én (hétfő) zárva tart.
Tekintettel, arra hogy a záróvizsgára való jelentkezés végső határideje 2017. április 18. (kedd), ügyfélszolgálatunk mindhárom helyszínén nyitva tart az alábbiak szerint:
     •    Dózsa György út 25–27. szám alatti egyetemi épületben: 9–12 óráig
     •    Pszichológiai Intézetben: 9–11 óra és 12–15 óra között
     •    Reviczky utcai épületünkben: 9–12 óra és 13–15 óra között.

Módosítás: 2017. április 20.

2016 április

  • Horvátország egy negyedszázada a függetlenségtől napjainkig (1991-2016)

    A DÉLKELET–EURÓPA ALAPÍTVÁNY ÉS KUTATÓKÖZPONT – Budapest
    INTERNATIONAL RELATIONS QUARTERLY
    INSTITUTE FOR CULTURAL RELATIONS POLICY és a
    KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM Bölcsészettudományi Kara

    Tisztelettel meghívja

    Horvátország egy negyedszázada
    a függetlenségtől napjainkig (1991-2016)

    XXXIV. Délkelet–Európa
    Tudományos tanácskozás

    2016. május 4-én (szerdán) 18.00

    Helyszín:
    KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
    Bölcsészettudományi Kar
    Díszterem
    (1088 Budapest, Reviczky u 4. I. em. 100)

    További részletek itt olvashatók!

  • Melih Derya Gurer előadása: Web 2.0 applications for language teaching

    Kedves Hallgatók!


    Modern oktatási eszközök nyelvórai felhasználásának lehetőségeivel ismerkedhetünk meg gyakorlati szempontból vendégoktatónk, Assist. Prof. Dr. Melih Derya Gurer (Abant Izzet Baysal University, Computer Education and Instructional Technologies Department) segítségével.
    Május 11-én 10–14-ig előadást és workshopot tart
                       Web 2.0 applications for language teaching
    címmel a Dózsa György úti épület fsz. 2-es termében, ahol egy áttekintő előadás után az egyes eszközök kipróbálására is lehetőség lesz.

    Mindenkit szeretettel várunk!

  • Meghívó

    Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt Dr. Bangha Imre oxfordi egyetemi docens előadásaira az alábbi időpontokban és helyszíneken:

    I. Előadás címe: „Késő-középkori irodalom Indiában:  A hindi kezdetek
    Időpont és helyszín: 2016.04.25. 16.00 óra, KRE BTK Reviczky utca 4., III. em. 319-es terem
    II. Előadás címe: „Istenszeretet szóban és írásban
    Időpont és helyszín: 2016.04.29. 14:00 óra, KRE BTK Dózsa György út 25-27., II. em. 226-os terem

  • Pályázati felhívás - Szakmai, tudományos ösztöndíjra

    KRE BTK 2015/2016. tanév tavaszi félév

    A KRE SzMSz. III. 2. sz. melléklet – Hallgató támogatásokról és díjakról szóló szabályzat (Htjsz.) 24-28. §§-i alapján a Bölcsészettudományi Kar dékánja

    pályázati felhívást

    tesz közzé szakmai, tudományos ösztöndíjra.

    1.    Kik pályázhatnak:

         Teljes idejű (nappali)
    -    alapképzésben,
    -    egységes, osztatlan képzésben,
    -    mesterképzésben,
    -    felsőoktatási szakképzésben,
    -    doktori képzésben
    részt vevő, a 2015/2016. tanévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező állami ösztöndíjas (államilag támogatott), vagy önköltséges (költségtérítéses) hallgató részesülhet, aki a 2015/2016. tanévben a tantervi követelményeken túlmutató (tudományos, művészeti) tevékenységet végzett/végez.


    2.    Pályázatok leadásának határideje, helye, összege:

    A ösztöndíj jelentkezés alapján nyújtható.

    Pályázat leadási határideje:

    2016. május 16. 15:00 óra

    Pályázat leadási helyszíne:

    KRE BTK Dékáni Hivatal
    (1088 Budapest, Reviczky u. 4. 1. em. 106. ajtó)

    Ösztöndíj összege:

    5.000 Ft - 20.000 Ft/hónap


    Az ösztöndíjban részesíthető hallgatók létszámát és az ösztöndíj összegét a pályázók létszáma és a keretösszeg határozza meg.

    3.    Kizáró okok

    -    A hallgató nem teljes idejű képzésben vesz részt (levelező munkarend);
    -    A hallgató hallgatói jogviszonya a 2015/2016. tanév tavaszi félévében nem aktív.


    4.    Elbírálás szempontrendszere:

    1.

    Publikációk, szakmai előadások

    max. 30 pont

    2.

    Kiemelkedő nyelvtudás

    max. 10 pont

    3.

    Demonstrátori tevékenység

    max. 10 pont

    4.

    Tehetséggondozó vagy diáktudományos projektekben való részvétel

    max. 10 pont

    5.

    Szakmai önkéntes munka

    max. 10 pont

    6.

    TDK tevékenység

    max. 10 pont

    7.

    Egyéb szakmai/tanulmányi versenyeken való részvétel

    max. 10 pont


    5.    A nyertes pályázók listájának közzétételének időpontja:

    2016. június 1.

    Hiánypótlásra nincs lehetőség!

    A beérkezett pályázatokat a dékánból és dékánhelyettesekből, valamint a kari HÖK elnök és a jogi és igazgatási kari igazgatóból álló 6 fős bizottság bírálja el.  

    Csak azok a hallgatók részesülhetnek támogatásban, akik a pályázatukat határidőben, formai szempontból az előírásoknak megfelelően nyújtották be.

    A bíráló bizottság döntésével szemben jogorvoslatnak, fellebbezésnek helye nincs!

    Pályázati adatlap az alábbi linken érhető el.


    További információk hatályos Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatában (az SzMSz.III.2. számú mellékletében) találhatóak. A szabályzat elérhető az alábbi linken:http://www.kre.hu/portal/index.php/szabalyzatok.html

    Abban az esetben, ha a hallgató jogviszonyában, munkarendjében az aktuális félévben olyan változás következik be, amely az ösztöndíjra való jogosultságát érinti, akkor a jogosultsága a félév elejéig visszamenőleg megszűnik. A hallgató köteles a jogosultság megszűnését követő 8 napon belül a jogosulatlanul utalt ösztöndíjat teljes egészében visszafizetni.

    Ha a hallgató ösztöndíjra jogosult, majd tagozatváltási vagy passziválási kérelmet terjeszt elő, melyet a Tanulmányi Bizottság jóváhagy, a Neptunban a passzív státusz, vagy a tagozatváltás rögzítésére csak akkor kerülhet sor, ha a hallgató visszafizette a részére korábban már kiutalt ösztöndíjat.

    Kelt: Budapest, 2016. április 20.


    Dr. Sepsi Enikő, s.k.
    dékán

  • Korlátozott racionalitás (Filozófia és etika)

     

    DÉLKELET–EURÓPA ALAPÍTVÁNY ÉS KUTATÓKÖZPONT – Budapest
    INTERNATIONAL RELATIONS QUARTERLY és a
    KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM Bölcsészettudományi Kara

    Tisztelettel meghívja:

    Korlátozott racionalitás
    (Filozófia és etika)
    Tudományos tanácskozás

    2016. április 27-én (szerdán) 17.00

    Helyszín:
    KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
    Bölcsészettudományi Kar
    Díszterem
    (1088 Budapest, Reviczky u 4.)

    Részletes program itt érhető el.

  • The Lecture of Dr. Leonard Neidorf

    The Lecture of Dr. Leonard Neidorf
    “J.R.R. Tolkien’s The Fall of Arthur: An Unfinished Masterpiece”

    Harvard Society of Fellows
    20 April 2016 at 2 pm
    Károli Gáspár University of the Reformed Church in Hungary
    Faculty of Humanities
    Buda Béla Hall (Ceremony Hall)

    In recent years, the corpus of works composed by J.R.R. Tolkien has been substantially augmented on account of the publication of a series of works that might be termed “scholarly fictions” (e.g., The Legend of Sigurd and Gudrun). In these works, the most striking of which is The Fall of Arthur, Tolkien engages creatively with the medieval literature that he taught as a professor at Oxford and Leeds. The reputation of these works among scholars and admirers of Tolkien’s writing remains uncertain. Should The Fall of Arthur be regarded as the trivial amusement of a quixotic professor or as the serious literary creation of the genius behind The Lord of the Rings? This lecture contextualizes The Fall of Arthur by examining it in alongside the medieval Arthurian tradition and by determining its relationship to Tolkien’s critical views on Arthurian literature. It argues that The Fall of Arthur is a quintessentially Tolkienian work, which shows us the author at his best.

  • Meghívó: Korlátozott racionalitás (Filozófia és etika)

     

    A DÉLKELET–EURÓPA ALAPÍTVÁNY ÉS KUTATÓKÖZPONT – Budapest
    A HORTHY-KORSZAKOT KUTATÓK TÁRSASÁGA, az IRQ és a
    KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM Bölcsészettudományi Kara

    Tisztelettel meghívja

    AZ ADMIRÁLIS ÉS A TUDÓS
    Horthy és Teleki
    Tudományos tanácskozás

    2016. április 6-án (szerdán) 17.00

    Helyszín:
    KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
    Bölcsészettudományi Kar
    Díszterem
    (1088 Budapest, Reviczky u 4.)

    Részletes program itt érhető el.

Módosítás: 2016. április 07.

BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM

 

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet, melynek célja, hogy

  • a pályázatot elnyerő felsőoktatási képzésben résztvevő ösztöndíjasok betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét;
  • a diplomamunka megírásához biztosított szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségekkel járuljon hozzá a felsőoktatásban megszerzett elméleti tudás gyakorlatban történő alkalmazásához.

A Program időtartama 10 hónap, a Program kezdési időpontja: 2015. szeptember, keresztféléves képzés esetén 2016. február.
 
Az ösztöndíj mértéke: bruttó 50.000 Ft/hó/fő
Jelentkezési határidő: 2015. április 30.
A részvétel feltételeiről a lenti „pályázati kiírásban” lehet tájékozódni, illetve az alábbi dokumentumok szükségesek még a pályázatban való részvételhez.
 
Pályázati kiírás – Budapest Ösztöndíj Program
Pályázati adatlap
Szakdolgozati témakörök – Budapest Ösztöndíj Program
Nyilatkozat


Módosítás: 2015. április 27.

Károlis sikerek a Szép magyar beszéd versenyen

Az Esztergomban 2015. április 24-én megrendezett, Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyének 43. országos döntőjén hallgatóink kiváló eredményeket értek el: Nagy Roland (történelem MA szakos hallgató) Kazinczy-érmet szerzett, Naszák Szilvia (magyartanár – magyar mint idegen nyelv tanára MA szakos hallgató) pedig különdíjat nyert.

A hallgatók felkészítő tanára Dr. Sólyom Réka (Magyar Nyelvtudományi Tanszék).

A versenyről az esztergomi televízió is beszámolt filmösszefoglalóban, illetve cikkben:

http://www.rtve.hu/index.php/component/k2/item/8950-heti-hirosszefoglalo (03:10 perctől)

http://www.rtve.hu/index.php/component/k2/item/8952-orszagos-kazinczy-dontot-tartottak-esztergomban

Szeretettel gratulálunk az eredményhez!


Módosítás: 2015. április 27.

„250 éves a Dei delitti e delle pene – Konferencia Ceasare Beccariaról“ tudományos konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszéke, az Országos Kriminológiai Intézet és a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság közös szervezésében konferenciát tartottak 250 éves a Dei delitti e delle pene – Konferencia Ceasare Beccariaról címmel 2015. április 22-én, 10 órai kezdettel az Országos Kriminológiai Intézetben.

Dr. Törő Csaba, a KRE ÁJK dékánja köszöntőjében üdvözölte a megjelenteket és felkérte Dr. J. Tóth Zoltánt, a KRE ÁJK Jogtörténti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docensét, hogy jelentse be, hogy a Dei delitti e delle pene 250 éve történt megjelenése alkalmából a konferencia teljes anyagából kötet készül, ami szeptemberben fog megjelenni.

A konferenciát a KRE Állam- és Jogtudományi Karának oktatója, Prof. Dr. Stipta István nyitotta meg, aki jogtörténetileg átfogó képet adott Beccariáról, műveiről, a korról, amelyben munkálkodott és az őt, valamint művét elismerő számtalan történelmi személyiségről. Többek között kifejtette azt is, hogy 1764 miért olyan fontos mérföldkő a történelemben, Beccaria ekkor adta ki ugyanis a büntetőjogi főművét Dei delitti e delle pene címmel.

Prof. Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora Bentham, Howard és Beccaria hármas hatásáról értekezett a büntetés-végrehajtásban, beszélt ugyanakkor a korabeli börtönviszonyokról is, amit a javítással és a társadalomba való visszatéréssel hozott szoros kapcsolatba.

Prof. Dr. Finszter Géza, az NKE RTK, Rendészetelméleti tanszék tanára és az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának elnökhelyettese a büntetőjog humanizálódásáról beszélt. Meglátása szerint a jó jogalkotás az, ahol megszólal mind a társadalom, a politika és a szakma, megfelel a hasznossági elvnek és mindeközben tartalmazza az értékelveket egyaránt. Véleménye szerint a politikai, társadalmi és szakmai konszenzus hiánya érzékelhető a mai jogalkotói kultúránkból is.

A konferencián a továbbiakban előadást tartott Prof. Dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság volt elnöke, a MJÁT elnöke, Dr. Fejes Zsuzsanna, az NKE KTK dékánhelyettese, MJÁT alelnöke, Dr. Sárik Eszter, az OKRI tudományos munkatársa, Dr. Bolyky Orsolya, az OKRI tudományos munkatársa, Dr. Tóth J. Zoltán, a KRE ÁJK Jogtörténti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, MJÁT alelnöke, Dr. Deres Petronella, a KRE ÁJK Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék vezetője és Dr. Békés Ádám, a PPKE JÁK Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi tanszék adjunktusa.


Módosítás: 2015. április 24.

Könyvbemutató

Sepsi Enikő Le "théâtre" immobile de János Pilinszky – lu dans l'optique de Mallarmé, Simone Weil et Robert Wilson (Párizs, L'Harmattan, 2014. november) és Pilinszky János mozdulatlan színháza Mallarmé, Simone Weil és Robert Wilson műveinek tükrében (Budapest, L'Harmattan-KRE, Károli Könyvek sorozat, 2015) c. könyvét bemutatja Georges Banu és Visky András a MITEM keretében, 2015. április 25-én 17.30-kor a fesztiválklubban (nézőtéri büfé).
 
További információ: www.mitem.hu
 
A könyv több, eddig kiadatlan, A süket pillantásához fűződő Wilson-dokumentumot, levélrészletet, Ann Wilson  munkajegyzetét is közli (a magyar kiadás Louis Aragon nyílt levelét az akkor már halott Bretonnak címezve A süket pillantása párizsi bemutatója kapcsán, stb.)


Módosítás: 2015. április 13.

„Emberi jogok és Alkotmányosság” tudományos konferencia


Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter
(fotó: Stuhl Ágnes/KRE) 

Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) címzetes egyetemi tanára és Dr. Törő Csaba, Egyetemünk Állam- és Jogtudományi Karának (ÁJK) dékánja kezdeményezésére, az Alkotmánybíróság és a KRE ÁJK közös szervezésében tudományos konferenciát tartottak Emberi jogok és Alkotmányosság címmel, 2015. április 16-án, 9 órai kezdettel a Református Zsinati Székházban.
A konferencia célja az volt, hogy az Alkotmánybíróság és a hagyományos jogászi hivatásrendek oldaláról mutassa be az emberi jogok érvényesülésének egyes kérdéseit.

Prof. Dr. Balla Péter, Egyetemünk rektora
(fotó: Stuhl Ágnes/KRE)

Prof. Dr. Balla Péter, Egyetemünk rektora köszöntőjében kiemelte: a mai konferencia szervezése is azt példázza, hogy az egyetem gyakorlatias és sokoldalú jogi képzést nyújt.
A konferenciát a rendezvény fővédnöke, Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter nyitotta meg. Megnyitó beszédében köszönetét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a mai konferencia egy újabb lehetőséget nyújt az együttgondolkodásra.  Továbbá aggodalmának adott hangot a tömegtájékoztatás által generált féligazságok miatt, amelyek - mint folytatta - hosszútávon tartós félrevezetéshez vezethetnek. Miniszter úr feltette a kérdést, hogy van-e, és mit jelent társadalmunk számára az erkölcsi minimum kérdésköre, emellett hogyan oldható fel az univerzális emberi jogok és a kulturális identitáshoz való jog ellentéte. Záró gondolatában megjegyezte, hogy a mai nap a holokauszt magyar áldozatainak az emléknapja, ezért lényeges elgondolkodni a felelősségvállalás fogalmáról is: „A magyar alkotmányosságban megvan az erő ahhoz, hogy elkerüljük az olyan tragédiát, amire most emlékezünk.”
 
A konferencián a továbbiakban az ügyvédi és az ügyészi hivatásrendek jeles képviselői mellett többek között előadást tartott Dr. Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke, Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Dr. Miskolczi Barna miniszteri biztos, Dr. Lajtár István legfőbb ügyészségi tanácsos, közjogi legfőbb ügyész helyettes, a KRE címzetes egyetemi tanára.

A rendezvényen készült további fotók itt megtekinthetőek.

Dr. Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke
(fotó: Stuhl Ágnes/KRE)


Módosítás: 2015. április 23.

Károlis sikerek a XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekciójában

A XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekcióját 2015. március 30. és április 1. között a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Bölcsészettudományi Kara rendezte meg.
A társadalomtudományi szekcióban 326 dolgozatot neveztek 30 felsőoktatási intézményből, köztük 3 határon túli intézményből 20 pályamunkát.

A díjátadó ünnepségen összesen 114 díjat adtak át, beleértve a különdíjakat is.

Egyetemünket a társadalomtudományi szekcióban három Kar (BTK, HTK, TFK) képviselte összesen 29 hallgatóval. A Károlisok jó eredménnyel zárták a megmérettetést, három 1., 2. és 3. helyezést is hallgatóinknak ítélt a zsűri, emellett 6 különdíjat is hallgatóink vihettek haza.

A KRE-s díjazottak tagozatonként:

Filmtudomány:
     Különdíj: Lips Adrián – BTK (témavezető: Dr. Sepsi Enikő)

Filozófia I. tagozat: Filozófiatörténet és kontinentális filozófia:
     Különdíj: Élő Csenge Enikő (témavezetők: Dr. habil. Kendeffy
     Gábor – Dr. Vassányi Miklós)

Filozófia II. tagozat: Analitikus filozófia:
     3. díj: Chris Kalaitzidis – BTK (témavezetők: Dr. habil. Kendeffy
     Gábor – Dr. Vassányi Miklós)

Média- és kommunikációtudomány II. tagozat:
     3. díj: Pásztori Zsuzsanna – BTK (témavezető: Dr. Demeter
     Márton)

Művelődéstörténet és -elmélet és Tudomány- és technikatörténet:
     1.    díj: Miklós Eszter – BTK (témavezető: Dr. Tóth Anna Judit)
     2.    díj: Horváth Tamás Illés – BTK (témavezető: Dr. habil.
           Romhányi Beatrix - Dr. Sarnyai Csaba Máté - Dr. Bubnó
           Hedvig)

Szociológia I. tagozat:
     2.    díj: Földesi Judit – BTK (témavezető: Dr. Török Emőke)
     Különdíj: Szilágyi Ádám – BTK (témavezető: Dr. Bocz János és
                 Dr. Török Emőke)
                 Harmati Barbara – BTK (témavezető: Dr. Albert Fruzsina)
                 Földesi Judit – BTK (témavezető: Dr. Török Emőke)

Vallás- és hittudomány I. tagozat:
     1.    díj: Péntek Dániel Gábor – HTK (témavezető: Prof. Dr.
            Zsengellér József)

Vallás- és hittudomány II. tagozat:
     1.    díj és prezentációs különdíj: Veress Dávid – BTK
           (témavezető: Dr. Vassányi Miklós)
     2.    díj: Imriné Erdei Ildikó – BTK (témavezető: Dr. Vassányi
            Miklós)
     3.    díj: Welczenbach Luca – BTK (témavezető: Dr. Sarnyai Csaba
            Máté)
     Különdíj:
          Kövi Franciska – BTK (témavezető: Dr. Vassányi Miklós)
          Czentnár Simon – HTK (témavezető: Dr. Békési Sándor)

Az ünnepélyes eredményhirdetés az OTDK rendezői staféta átadásával zárult. A két év múlva esedékes konferencia társadalomtudományi szekcióját az Eötvös Loránd Tudományegyetem rendezi. A stafétát Dr. Orosz Éva, az ELTE rektorhelyettese és Dr. Juhász Gábor, az ELTE TáTK általános és oktatási dékánhelyettese vette át.


A díjazottaknak, témavezetőiknek és a résztvevőknek ezúton is gratulálunk!


Módosítás: 2015. május 05.

XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekció

A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciója 2014. március 31. és április 2. között került megrendezésre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A versenyen Magyarország valamennyi jogi és államtudományi képzést nyújtó egyetemi kara, illetve a Sapientia Egyetem vett részt 30 tagozatban, 300 versenyzővel.

A KRE ÁJK 23 dolgozattal, 24 versenyzővel, 10 konzulenssel, 22 opponens hallgatóval és 7 zsűritaggal vett részt a megmérettetésen.

A Kar elért eredményei az eddigi legjobb OTDK-szereplést hozták.

A helyezések és díjak, illetve nyerteseik a következők:

Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat 1. díj Nagy Péter (konzulens: Prof. Dr. Stipta István)

Polgári Jog 3. Tagozat 2. díj + az Országos Ügyvédi Kamara különdíja László Csilla (konzulens: Dr. Grad-Gyenge Anikó)

Munkajog 1. Tagozat 3. díj Rácz Ildikó (konzulens: Dr. Kun Attila)

Kriminalisztika és Büntetés-végrehajtási Tagozat 3. díj Juhász Ágnes Orsolya (konzulens: Dr. Deres Petronella)

Büntetőjog 3. Tagozat 3. díj Fodor Balázs (konzulens: Dr. Deres Petronella)

Közigazgatási Jog 1. Tagozat KEKK KH különdíj Héder Ákos - Vass Anita (konzulens: Dr. Rixer Ádám)

Kriminalisztika és Büntetés-végrehajtási Tagozat BM különdíj Bognár Alexandra (konzulens: Dr. Deres Petronella)

Büntetőjog 2. Tagozat HM különdíj Drahota Anett (konzulens: Dr. Deres Petronella)

Munkajog 2. Tagozat Legjobb opponensi díj Németh András (konzulens: Dr. Kun Attila)


A díjazottaknak, konzulenseiknek, résztvevőknek sok szeretettel gratulálunk!


Dr. Grad-Gyenge Anikó
a kari TDT elnöke


Módosítás: 2015. április 07.

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!


Módosítás: 2015. április 03.

Istenfogalom és istenérvek a világ filozófiai hagyományaiban konferencia

Időpont: 2014. május 9-10.
Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészettudományi Kar
(1088 Budapest, Reviczky utca 4.)

A konferencia célja filozófus, teológus és vallástudós specialisták részvételével áttekinteni, mit értenek az emberiség jelentősebb vallási és filozófiai hagyományai Isten fogalma alatt, hogyan bizonyítják Isten létét, milyen kritikával élnek e bizonyításokkal szemben, és milyen orvoslatokat kínálnak e cáfolatokkal szemben. Az eszmecsere fókusza az Európán túli filozófiai tradíciókra is kiterjed.


Szervezők:

Dr. Kendeffy Gábor, Dr. Vassányi Miklós,
Boldog Dalma konferencia-koordinátor

MEGNYITÓ (KRE BTK 319-es terem)

8:45-9:00  Köszöntőt mond Dr. Sepsi Enikő a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, a Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet intézetvezetője.

A részletes program itt érhető el.


Módosítás: 2014. május 01.

Meghívó - Ránki András: Liszt Ferenc magyar koronázási miséje

A Károli Gáspár Református Egyetem BTK Szabadbölcsészet Tanszéke

Szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a 

Móksa Szabadbölcsész Önképzőkör

következő előadására:

Ránki András: Liszt Ferenc magyar koronázási miséje

Az I. Ferenc József magyar királlyá koronázására komponált Missa coronationalis különleges helyet foglal el Liszt életművében. Az 1867-ben lezajlott ceremónián bemutatott műben összekapcsolódik a liturgikus funkció és nemzeti zenei jelleg. Éppen ez az, ami miatt mind a társadalmi környezet, mind a 19. századi egyházzenei viták tekintetében kérdéseket vet föl. A kompozíció politikai és esztétikai pozicionálásának kérdését, lehetőségeit a zenei anyag elemzésén keresztül mutatjuk föl, ami lehetővé teszi, hogy a művet a zenetörténet későbbi fejleményeinek összefüggésében is vizsgáljuk.

Időpont: 2014. április 29. kedd 17.30 

Helyszín: KRE-BTK (Reviczky u. 4.) Díszterem

 

Az előadás ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk

Módosítás: 2014. április 28.

Károlis flash-mob felhívás!

 

Módosítás: 2014. április 23.

Neptun karbantartás

nepTisztelt Oktatók, Hallgatók!

A Neptun szerver karbantartási munkálatok miatt a 2014. április 14. du-n előreláthatólag 14:00 óráig nem elérhető.

 

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

 

 

Neptun Support

Módosítás: 2014. április 14.

Konferencia meghívó - A Monarchia városépítészete

  Szeretettel meghívjuk a

  XII. DÉLKELET–EURÓPA

   Nemzetközi tudományos tanácskozásra
  A Monarchia városépítészete című előadásra

Időpont: 2013. április 24-én (szerdán) 17.00 óra

Helyszín: KRE-BTK, 1088 Reviczky u. 4. - Díszterem

Konferencia részletes programja letölthető innen.
 
Részletek: http://www.southeast-europe.org/conferences/


Módosítás: 2013. április 24.

Ír Kulturális Nap

AZ ÍR KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE ÉS A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM

meghívja Önt közösen rendezett Ír Kulturális Napjára.


Vegyen részt az ír kultúráról szóló ismeretterjesztő előadásokon, hallgasson autentikus ír
népzenét, és tanuljon ír néptáncokat!


Időpont és helyszín:

április 26. péntek, 14-18 óra;

Károli Gáspár Református Egyetem,
Bölcsészettudományi Kar, 1088 Budapest, Reviczky u. 4., I. emelet, Díszterem



Csatoljuk a részletes programot. Az eseményen ingyenes a részvétel.

Kérjük, hogy lehetőleg április 24-ig regisztráljon a következő e-mail címen:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Módosítás: 2013. április 18.

Vízilabda MEFOB 2013

A Magyar Vízilabda Szövetség, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség és a Semmelweis Egyetem 2013. március 23-án és 24-én tartotta az I. Magyar Egyetemi-és Főiskolai Vízilabda Bajnokságot a Császár-Komjádi Béla Sportuszodában. A rendezvény fővédnöke Prof. Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora és Faragó Tamás, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó volt. Az elsőként megrendezett vízilabda bajnokság célja részben az volt, hogy felhívják a figyelmet az egészség fontosságára, illetve arra, hogy nem lehet időben elkezdeni foglalkozni annak megóvásával. Másrészről azt is szerették volna bemutatni a hallgatóknak, hogy nem kell választaniuk a sportolás és a tanulás között, hiszen a felsőoktatásban is remek lehetőségek vannak a kibontakozásra. A kilenc résztvevő egyetem egyike volt a Károli Gáspár Református Egyetem frissen összeállt csapata is.

Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke, Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, és a főszervezők Jancsó Máté és Kasza Ádám.

A mérkőzések érdekessége az volt, hogy Faragó Tamás kísérleti szabályait alkalmazták. Ezek szerint a játék 25 méteres pályán zajlott (33 helyett), kisebb, 4-es méretű labdával (5-ös helyett), szűkebb, 5+1 fős létszámmal (6+1 helyett), futó órával, amiben 4x10 perces negyedek voltak (4x8 perc nettó játékidő helyett), kontrafault lehetősége nélkül, és a hét méteren kívülről lőtt gólok dupla pontozásával.

A verseny első napján, szombaton zajlottak a csoportmérkőzések, vasárnap pedig a helyosztók, majd a döntők. A rendezvény komolyságát olyan játékvezetők bizonyították, mint Benedek Tibor, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Steinmetz Ádám, aki a PPKE edzői szerepét is betöltötte vagy akár Gergely István, mint a BCE edzője.



Gergely István a kétszeres olimpiai bajnok játékvezető szerepben.

Egyetemünk csapatát kilenc hallgató alkotta, név szerint Czeiner Márton (BTK), Gór-Nagy Miklós (ÁJK), Gyetvai Zalán (ÁJK), Kiss Ádám (ÁJK), Metzger Péter Barnabás (ÁJK), Osváth Olivér (ÁJK), Papp Viktor Bence (ÁJK), Schmidt Márk (ÁJK) és Szána Miklós (BTK).



A Károli csapata az első napon: Metzger Péter, Schmidt Márk, Kiss Ádám, Gyetvai Zalán, Papp Viktor Bence, Osváth Olivér, Czeiner Márton, Szána Miklós (fentről-lefelé, balról-jobbra)

Az első megmérettetés elé szombat reggel tíz órakor álltak a fiúk, amikor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tizenhét fős csapatával játszottak. Gyetvai Zalán, a csapat kapitánya a meccs után elárulta, hogy végig mezőnyjátékosok álltak a kapuban, ami nagy hátrányt jelentett a küzdelemben, így a végeredmény 24-16 lett.


Elkezdődött az első meccs.

Támadásban a Károli csapata.

Gyetvai Zalán.

Osváth Olviér

Metzger Péter remekül szerepelt a kapuban is.


Interjú az első meccs után a csapatkapitánnyal.

„Nagyon nehéz dolgunk volt a már több közös edzésen résztvevő BME ellen. Sajnos a Ferencváros vízilabda csapata nem engedte el játékosait erre a bajnokságra, így nem volt kapusa a csapatunknak, tehát az egész tornán mezőnyjátékosok álltak a kapuban, ami nagy hátrányt jelentett az összes csapattal szemben. Ettől függetlenül, a csapat nagyon kitett magáért, küzdöttünk, hajtottunk, de ez így egy 24-16-os vereséget jelentett nekünk.”

A délutáni mérkőzést a Pécsi Tudományegyetem ellen vívta a hattagúra szűkült károlis csapat, a szurkolók táborát Prof. Dr. Balla Péter Rektor Úr is erősítette, teljes vállszélességgel támogatva a játékosokat mind lélekben, mind az eredmény megfelelő jegyzésében, azonban csere hiányában, egy heroikus küzdelemben 22:16-os vereséget szenvedtek fiaink. A második meccs után ismét megszólaltattuk a csapatkapitányt.

Kiss Ádám

A Károli teljes erővel ostromolta a BME kapuját.


Egy szép labdaátadás.

Metzger Péter

„Ezen a meccsen is hihetetlen erőket mozgósítottunk, és mindent beleadva sikerült egy szoros mérkőzést vívnunk. Külön kiemelném a meccsen Schmidt Márkot, aki életében soha sem vízilabdázott, a szűkös létszám miatt kellett egy nappal a bajnokság előtt bevenni a csapatba. Ezen a mérkőzésen ő állt a kapunkban, kellemes meglepetést okozva teljesítményével.”

Azonban vasárnap reggel a nemzeti válogatott Gór-Nagy Miklóssal kiegészülve játszott már a csapat a hetedik helyért a rendező Semmelweis Egyetem csapata ellen. Bisztritsányi Dávid erre a napra vállalta az edzői szerepet a partról irányítva, s ezzel stabilitást adva a játékosoknak, melyet ezúton köszön neki az egész csapat. A második napra a szurkolótábor is gyarapodott, a fiúk pedig hősiesen küzdöttek, szinte végig irányítva a mérkőzést. A harmadik negyedben a SOTE átvette a vezetést, de a mieink időben kapcsoltak, az ellenfél pedig elfáradt – edzőjük, Katona Csaba szerint főképp lelki-szellemi téren.

“Egyszerűen képtelenek voltunk a 7 méteren kívülről lövő Gór-Nagy Miklóst megfogni. Ez talán annak is betudható, hogy a srácokban nagyon benne maradt az, hogy a csoportmérkőzések során csupán egyetlen gólon múlt a továbbjutás, és emiatt már képtelenek voltunk olyan motivációt találni amiből meríthettünk volna erőt a mérkőzés megnyeréséhez. Éremért jöttünk, de ez most sajnos nem így sikerült.”

A végeredmény 21:19, KRE-SE, ezzel a Semmelweis Egyetem a nyolcadik, a Károli a hetedik helyen zárta az első egyetemisták és főiskolások között megrendezett vízilabda bajnokságot, és a csapat máris megkezdte a felkészülést a következőre.

A torna győztes BCE, az ezüstérmes BGF, és a bronzérmes BME.

Díjátadás a győzteseknek.

Didek Melinda

Képgaléria

Százak voltak kiváncsiak az I. Magyar Egyetemi- és Főiskolai Vízilabda Bajnokságra.

 Gyors csapatmegbeszélés.

 Melegítés közben.

Gyetvai Zalán a lövés pillanatában.

 Melegítés közben.

 Fotós: Kovács Gergely Botond

Videók

Vágó: Kutai Gergely és Kovács Gergely Botond


Módosítás: 2013. április 16.

Meghívó - Kremlinológiai Intézet

 

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
KREMLINOLÓGIAI INTÉZETE
és
A  BARANKOVICS  ISTVÁN  ALAPÍTVÁNY

tisztelettel meghívja Önt

1940: a „furcsa háború” és a szokatlan döntések éve

című kerekasztal-beszélgetésre, amely a második világháború titkos történetével foglalkozó sorozatunk része.

Időpont:
2013. április 19., péntek 15.00 óra
 MOM Kulturális Központ.
(1124 Budapest, Csörsz u. 18.)

Az egybegyűlteket köszönti:
Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő, a XII. kerület polgármestere


A megjelentekhez szól:
Mészáros József habilitált egyetemi tanár, a Barankovics István Alapítvány elnöke


A kerekasztal résztvevői:
Horváth János egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés korelnöke
Németh István habilitált egyetemi tanár, Eszterházy Károly Főiskola
Fejérdy Gergely tudományos főmunkatárs, Magyar Külügyi Intézet
Kapronczay Károly egyetemi tanár, Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár és Levéltár
Ritter László történész


Házigazda és moderátor:
Kun Miklós habilitált egyetemi tanár,
a KRE Kremlinológiai Intézetének vezetője


A kerekasztal-beszélgetés végén levetítjük Molotov szovjet kormányfő,
külügyi népbiztos 1940-es berlini látogatásán készült fotóit
.


Mindenkit szeretettel várunk!

Módosítás: 2013. április 12.

Meghívó

A DÉLKELET–EURÓPA KUTATÓINTÉZET - BUDAPEST

TISZTELETTEL MEGHÍVJA

2013. április 17-én (szerdán) 17.00 órakor a
XI. DÉLKELET–EURÓPA tudományos tanácskozására:

POLGÁROSODÁS A MONARCHIA IDEJÉN I.
A BÁNSÁG


Helyszín:
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
Díszterem
1088 Budapest, Reviczky u. 4.

     Köszöntő
Gergely András Polgárosodás a Monarchia idején
Surányi Csaba A Bánság demográfiai térképe
     Előadások  
Pejin Attila A határőrvidéktől a polgárosodásig
Sebe Kata A temesvári zsidóság a Monarchia idején
Németh Ferenc Magyar-örmény családok Bánát közéletében a 19. században
Orcsik Károly Polgárosodás a vajdasági svábok körében
     Kerekasztal  
Elnök Gergely András történészprofesszor, KRE

*****

     Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

      RSVP: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
     DÉLKELET–EURÓPA KUTATÓINTÉZET  http://www.southeast-europe.org
     
     Előadásvázlatok és tanulmányrészletek a 2013. április 17-i
     XI. DÉLKELET–EURÓPA tudományos tanácskozáshoz

Pejin Attila: A határőrvidéktől a polgárosodásig

    A Bánság (Bánát) története végkifejletében lehetne akár egy újabb trianoni narratíva: amikor ugyanis napjainkban a Bánságról beszélünk, általában ki kell hangsúlyoznunk, melyikről van szó: a romániai, avagy a szerbiai Bánságról. Ebben a tanulmányban nem a terület újabb kori történetével foglalkozunk, sőt azzal a problémakörrel sem, amelybe ennek a területi egységnek, illetve fogalomnak a megjelenése, majd további fejlődése, áttagolódása tartozik. Bennünket elsősorban az a cél vezérelt, hogy összefoglaljuk, mi módon fejlődött a vidék a török hódoltság után, a határőrvidéki korszaktól egészen a kiegyezésig, vagyis a határőrvidék maradványainak végleges felszámolásáig, kiemelve a „felemásságot”, hiszen Bécs a Bácskához hasonlóan itt sem engedte vissza szívesen az általa visszafoglalt területeket a magyar vármegyerendszernek; egy részüket kénytelen-kelletlen igen, más részüket viszont – a török felé elmozduló határ őrzésének szükségességére hivatkozva – megtartotta, illetve a határőrvidék részeként kezelte. Mindeközben elsősorban a „szerbiai Bánság”-ra koncentráltunk (Torontál és Temes vármegyékbe tagolt területek), igyekeztünk azonban elkerülni a kontextusból való kiragadás csapdáját. Szerettük volna újólag felhívni a figyelmet a Nagykikindai kerületre, amely kiváltságainál fogva némileg másmilyen fejlődési irányt vett, valamint a bánsági városok (Nagybecskerek, Versec, Nagykikinda, Pancsova) helyzetére, szerepére. Külön foglalkoztunk a Bánság etnikai összetételével, amely a 18. (részben a 19. sz. eleji) telepítéspolitikával függ össze.

Orcsik Károly: Polgárosodás a vajdasági svábok körében

  A sváb lakta települések földrajzi elhelyezkedése a Bácskában, a Bánságban és a Szerémségben kedvezett a polgárosodásnak, mivel több délvidéki városban, - mint Újvidék, Zombor, Temesvár, Arad, Nagybecskerek, Versec, Zimony és Ruma - jelentős számú németajkú lakosság összpontosult. Mivel e városokat is jobbára német lakta települések ölelték körül, ezért a migránsok számával csak tovább nőtt a fenti városok sváb lakossága. Emellett több homogén, sváb lakta községben a nagybirtokos parasztság köréből kerültek ki az iparosodás – elsősorban kender-, dohány és cukorfeldolgozás, sörfőzés és téglagyártás - zászlóvivői. Ezen települések tehát a századfordulón rohamléptekkel haladtak a városiasodás felé. A vajdasági sváb polgárság súlypontját az iparosok és kereskedők alkották, nem pedig a köztisztviselői és a tanári réteg. Mindezen tényezők hozzásegítettek ahhoz, hogy a vajdasági svábok esetében a polgárosodás nem feltétlenül járt együtt az asszimilációval, mint az a dunántúli vagy a Buda-környéki németajkú lakosság körében oly jellemző volt a századfordulón.

Sebe Kata : Polgárosodás a Monarchia idején: A temesvári zsidóság

  Temesváron az Osztrák-Magyar Monarchia idején jelentős számú zsidó népesség élt. Az 1868/69. évi zsidó kongresszus után, amikor a magyarországi zsidó hitközségekben szakadás történt, a temesvári hitközség a kongresszusi (neológ) irányzathoz csatlakozott; 1871-től azonban ortodox közösség is működik a városban. A Monarchia idején a zsidó közösségi élet virágzott Temesváron – több zsinagógát építettek, illetve több izraelita iskolát is alapítottak a korszakban. A zsidók jelentős szerepet játszottak Temesvár gazdasági és kulturális életének fejlődésében. Az izraelita hitközségből nagynevű ipari cégek vezetői, orvosok, ügyvédek, professzorok, újság- és folyóirat-kiadók, bankárok kerültek ki. A város zsidóságát is intenzív asszimilációs folyamat jellemezte – többek között nyelvi asszimilációról, gyakori névmagyarosításról, vegyes házasságokról beszélhetünk. Az asszimilálódott zsidók sajátos jellemzője a minőségileg (az iskolai teljesítmények tekintetében) jobb iskolázottság. A XIX. század második felében Temesvár ipara nagy átalakuláson ment át, melynek eredménye a kézműipar hanyatlása és a gyáripar hatalmas fellendülése.

     A TANULMÁNY VÁZLATA
    
A temesvári zsidó hitközség történetének fontosabb momentumai, kiemelkedő vallási vezetői
     Az asszimiláció folyamata, a polgári rétegeken belüli érvényesülés
     Iskolázottság, a beiskolázást elősegítő tényezők
     A zsidó vállalkozók jelentősége Temesvár iparosodásában

Németh Ferenc: Magyar-örmények Bánát közéletében a 19. században

   A 18. század második felétől kezdődően egyes erdélyi magyar-örmény családok, – mint magyar anyanyelvű, etnikai eredetű társadalmi csoportok –, mindenekelőtt a Kissek (Ákonczok), Dánielek, Karácsonyiak, Gyertyánffyak, stb. nemcsak gazdasági érdekeltséget és vagyonszerzési lehetőséget láttak a török kiűzése után, elmocsarasodott, lepusztult s csaknem lakatlan Bánátban, hanem érvényesülési lehetőséget is. Különösen a déli megyék, (közöttük Torontál megye) 1779. évi visszacsatolását követően, amikor is Nagybecskerek székhellyel visszaállították a megyei adminisztrációt. Ez újabb lendületet adott a magyar-örmény családoknak, akik anyagilag megerősödve, nemcsak a közjót szolgálták, hanem személyes érvényesülési lehetőséget is láttak a rendeződő alvidéki állapotokban. Tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak e térség 19. századi gazdasági és kulturális fejlődéséhez. Nem kerülhették el az intenzív polgárosodás folyamatait sem a 19. század második felében. A vármegyei karriert szabályosan végigjáró örmények utóbb a magyar dzsentri réteg tipikus életpályáját választották, ehhez a réteghez hasonultak, asszimilálódtak. A 20. század elejére már szinte teljesen egybemosódtak a közöttük lévő határok.

*

     A TANULMÁNY VÁZLATA (tézisek):

     A magyar-örmény családok „beépülése” Bánát közéletébe;
     - a beodrai Karácsonyiak
     - az ittebei és eleméri Kissek (Ákonczok)
     - a szamosujvárnémeti Dánielek
     - a bobdai Gyertyánffyaknak
     -a hajniki Boborok
     - az eleméri Pappok 
     - az écskai Lázárok
     Magyar-örmény karrierek, karriersémák, vegyesházasságok, asszimilálódás, polgárosodás
     A torontáli magyar-örmény családok hozzájárulása a déli végek gazdasági és művelődési életének
     19. századi felvirágzásához.

*

     A konferencia zárásaként elhangzik


           Liszt Ferenc Szent Dorottya (E-dúr, 1877.)

           Zongorázik

           Taksz Lilla

*

     A konferencia előadói 

Németh Ferenc 1956 Bóka (Bánát) Az irodalomtudományok doktora. Egyetemi docens a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. 2007 2013 az újvidéki Forum igazgató-főszerkesztője,

Orcsik Károly (Zenta, 1978) teológus, egyháztörténész (MSc. Róma, 2006 Pápai Gergely Egyetem)
Tanít: Teológiai-Kateketikai Intézet, Szabadka; Gál Ferenc Hittudományi Főiskola, Szeged.

Pejin Attila (történész, 1993-tól múzeumvezető Zentán)

Sebe Kata (Eötvös Loránd Tudományegyetem)


Módosítás: 2013. április 12.

Elhunyt Dr. Belényi Gyula

Közlemény

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy  2013. március 23-án elhunyt Dr. Belényi Gyula, Egyetemünk professzora, kiváló történész, habilitált MTA doktor. Személyében rendkívül nagy tudású, a hallgatók körében méltán népszerű egyetemi tanárunkat vesztettük el.  Dr. Belényi  Gyula 2000. február 1. óta oktatott Egyetemünkön. A Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékén először docensként, majd egyetemi tanárként dolgozott, és törzstagja volt új Történelemtudományi Doktori Iskolánknak is.  Emlékét hálával őrizzük Egyetemünkön.


Módosítás: 2013. április 10.

Az ég hajlata - Ökogyülekezet konferencia

  Az ég hajlata
  Ökogyülekezet konferencia.
  MRE Zsinati Iroda
  2012. április 28.
  Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók. (Zsolt 24,1)
  www.okogyulekezet.hu
  http://www.okogyulekezet.hu/moodle/course/view.php?id=2


Módosítás: 2013. május 02.

Kremlinológia Intézet - Meghívó kerekasztal beszélgetésre

A Károli Gáspár Református Egyetem
Kremlinológiai Intézete
és
a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola

tisztelettel meghívja Önt a
"A Katyni Tragédia Utóélete"
című
kerekasztal beszélgetésre

2012. május 3-án, csütörtök 14.00 órai kezdettel

Színhely: KRE Bölcsészettudományi Kar
Díszterem

(1088 Budapest, Reviczky u. 4.)

További információk


Módosítás: 2013. május 02.

MCC roadshow a KRE BTK-n - április 25. 15-17 óra

Szívesen részt vennél

készségfejlesztő vitakurzuson
vagy egy tréningen, aminek témája
„protokoll a diplomáciában”?


Gyere el és próbáld ki magad!

A vitakurzusok, illetve a tréningek az alábbi időpontokban és
helyszíneken kerülnek megrendezésre:


PPKE BTK- 2012. április 16., 14.00 órától

ELTE AJK - 2012. április 17., 18.00 órától

BME - 2012. április 18., 14.00 órától

BME - 2012. április 19., 14.00 órától

ELTE BTK - 2012. április 20., 15.00 órától

BCE, E épület - 2012. április 23., 16.30-tól

ELTE TÁTK- 2012. április 24., 12.20-tól

KGRE - 2012. április 25., 15.00 órától

NKE KTK - 2012. április 26., 15.00 órától

NKE RTK - 2012. április 27., 15.00 órától

Örömünkre szolgál, hogy áprilisban az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0028 kódszámú „Együttműködés a legjobbak tehetséggondozásáért” projekt kapcsán a Te egyetemedre is ellátogathat és bemutatkozhat a Mathias Corvinus Collegium.

Jelentkezz az alábbi linken:
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dE91YjNPNWUyQXdOQmpFWTNsQlZ6U3c6MQ#gid=0

Bízunk benne, hogy Te is kedvet kapsz és csatlakozol hozzánk!
A további részletekről e-mailben tájékoztatunk!

A Mathias Corvinus Collegium tevékenysége

MCC Roadshow információk


Módosítás: 2013. május 02.

Károli Tanártovábbképző Délutánok

A Károli Tanártovábbképző Délutánok május 18-án 16.00 órakor megrendező második eseménye a szótárhasználattal foglalkozik.

További információk


Módosítás: 2013. május 02.

Szeretethíd 2012 -Jelentkezz önkéntesnek!

  2012. május 18–20. között ismét Szeretethíd! A Magyar Református Szere-tetszolgálat idén is hívja és várja a segíteni és tenni vágyó önkénteseket.

Keress feladatot, hívd a barátaidat, építsd Te is a Szeretethidat! Legyél Te is résztvevője az egész Kárpát-medencén átívelő önkéntes napoknak!
A legkülönfélébb közhasznú és szociális feladatokat, szolgálatokat fogjuk el-végezni a Szeretethíd keretein belül.

További információk


Módosítás: 2013. május 02.

Munkajogi TDK

Munkajogi
TDK

Finnország, hideg, Erasmus Intensive Program –

avagy élménybeszámoló egy kéthetes külföldi
egyetemi kurzusról

április 20. péntek 14
00
, 101-es terem

A Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Kutatóműhelyének tagjai meghívnak minden kedves Érdeklődőt, akik kíváncsiak arra, hogy milyen volt az a kéthetes kurzus, amelyen a Kutatóműhely öt hallgatója és két oktatója vett részt márciusban Finnországban, Ouluban!

Az előadás keretében minden hallgató röviden beszámol a kint folytatott szakmai munkájáról bemutatva azt a témát, amellyel foglalkozott. Ezt követően következik egy élménybeszámoló fényképekkel tarkítva, melynek keretében az előadók válaszolnak a közönség kérdéseire.

Várunk mindenkit szeretettel:

Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Kutatóműhelye

Módosítás: 2013. május 02.

Konferencia: Bod Péter háromszáz éve

Nemzetközi konferencia – International conference

"BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE"
KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS
MAGYARIGENBEN


Mottó: A tudomány hogy hasznos?  Ha mással közlöd: ha titkolod, nem sokat ér. (Bod Péter 1712-1769)

Konferencia programja


Módosítás: 2013. május 02.

Elhunyt Wéber Antal professzor

A Károli Gáspár Református Egyetem búcsúzik az Irodalomtudományi Doktori Iskola egykori alapító tagjától, Wéber Antal professzor úrtól.

Elhunyt Wéber Antal 


Módosítás: 2013. május 02.

Húsvéti üdvözlet

„Mert hiszen a mi húsvéti bárányunk a Krisztus, megáldoztatott érettünk."
 (1 Korinthus 5:7)

 Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánunk!

 KRE - Rektori Hivatal
 2012 Húsvét


Módosítás: 2013. május 02.

Szellemiség, hagyomány, köznevelés tudományos konferencia

Szellemiség, hagyomány, köznevelés tudományos konferencia

Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar, Nagykőrös 2012. április 12.

tervezett program:
plenáris ülés (Gulyás Lajos Terem) - ezalatt a Tudományos Diákköri Szekció a fsz. 1-es teremben ülésezik

10.00 Antal - Lundström Ilona Karácsony Sándor és Kodály Zoltán elveinek tükröződése a modern
pedagógiai filozófiában
10.30 Heltai Miklós A néphagyomány Karácsony Sándor pedagógiájában
11.00 Berecz András Népmese a hagyománypedagógiában
11.30 Beszprémy Katalin A népi hagyományok oktatásának fontossága az iskolai
12.00 Lovász Irén Hagyománypedagógia és lelki egészségnevelés
12.30 Takács Zsolt  Hagyománypedagógia a gyakorlatban - a győri példa
   
13.00 ebédszünet  
   
14.00 Szenczi Árpád A NAT szellemtudományos háttere
14.30 Lázár Imre Kodály és Karácsony öröksége és az antropológia pedagógiai jelentősége
15.00 Tarné Pávich Zsuzsanna Németh László pedagógiájának tantervelméleti kérdései
15.30 Lehoczky Mária „…Újat és ót...” előhozván – a vallásos nevelés gyakorlatából
16.00 Dávid István A Kodály-pedagógia egyházzenei előzményei
16.30 Hargita Péter Kodály Zoltán Nagykőrösön
17.00 Váradi Ferenc Beszámoló a TDK szekcióülés munkájáról
17.30 Miklóssy Endre „Kodály és Karácsony találkozása a hegytetőn”

 

Támogatók:  
Magyarországi Református Egyház
Doktorok Collegiuma
Nagykőrösi
Karácsony Sándor
Közéleti Kör                                                 
                   
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
www.ujszechenyiterv.gov.hu
06 40 638 638          
A projekt az Európai Unió
támogatásával valósul meg.
TÁMOP-4.2.2.B-10/1-2010-0006

                                                                

További információk


Módosítás: 2013. május 02.

Az önkormányzati szerkezetváltás - konferencia meghívó

A Károli Gáspár Református
Egyetem Állam- és Jogtudományi
Kar


tisztelettel meghívja Önt

Az önkormányzati szerkezetváltás
című konferenciára.

Időpont: 2012. április 18. (szerda)
14.00-17.30 óra

Helyszín: Újpest Városháza Díszterem
1041 Budapest István út 14.

Levezető elnök:
Dr. Temesi István,
egyetemi docens;
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Közigazgatás-tudományi Kar
Közigazgatási Tanszék

Kérjük részvételi szándékát
2012. április 12-ig
jelezze a
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
címen.


További információk

A konferencia támogatója:


Módosítás: 2013. május 02.

Bennett-előadás

A Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézete,
a Hadtörténetírás Alapítvány és
a MTA-HIM-SZTE-MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport

tisztelettel meghívja

Dr Matthew Bennett
(Senior Lecturer, Royal Military Academy Sandhurst)


'Men, Money, Motivation and Mercenaries
during the Crusading era c.1100 - c.1300'

című előadására.

Az előadás helyszíne:
KRE BTK
(1088 Budapest, Reviczky u. 4.,
227.terem)

Időpontja:
2012. április 27., 14.00 óra

Módosítás: 2013. április 30.

Országos Kazinczy Szép magyar beszéd verseny 2012 eredményei

KÖZLEMÉNY

Országos Kazinczy Szép magyar beszéd verseny 2012 eredményei

 


A felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd versenyének 40. országos döntőjét 2012. március 30-án a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszéke rendezte. A verseny szervezői a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Kazinczy–díj Alapítványi Bizottság, az ELTE Fonetikai Tanszéke és a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke voltak. A verseny célja az anyanyelvi nevelés és a beszédkultúra fejlesztése. A szövegolvasó verseny megrendezésével arra szeretnék ösztönözni a résztvevőket, hogy növekedjék a magyar nyelv kiejtési szabályait figyelembe vevő, kifejező beszéd iránti igényesség.
Péchy Blanka (1894–1988) színművésznő Kazinczy Ferencről elnevezett díjat alapított 1963-ban olyan hivatásos beszélők (színészek, énekesek, a média szereplői), valamint pedagógusok és az ifjúság számára, akik példamutatóan szép nyelvhasználatuk (elsősorban kiejtésük) révén sokat tesznek a magyar nyelv ápolásának ügyéért. A Péchy Blanka halálát követően létrehozott Kazinczy–díj Alapítvány – Péchy Blanka Emlékére évente ad át Kazinczy-érmet a pedagógusjelöltek számára rendezett szépkiejtési verseny győzteseinek.

Az országos döntőn a hazai és a határainkon túli felsőoktatási intézmények azon hallgatói vettek részt, akik a helyi versenyeken a legjobbaknak bizonyultak, összesen negyvenegyen.

A versenyt dr. Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja nyitotta meg. A résztvevőket köszöntötte dr. Gósy Mária, az ELTE Fonetikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a bírálóbizottság elnöke, és dr. Fóris Ágota, a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének vezetője. Tudományos előadást tartott dr. Markó Alexandra (ELTE Fonetika Tanszék) „Hangsúlyok a felolvasásban és a spontán beszédben” címmel. Ezután következett a szabadon választott szövegek bemutatása. A délutáni szekcióban a kötelező szöveget olvasták fel a versenyzők.

2012-ben az első tizenegy versenyző kapott Kazinczy-érmet, név szerint a következők: Lénárd Valentina (KRE TFK, Nagykőrös), Hajdú Fanny (ELTE BTK, Budapest), Tomcsányi Árpád (PPKE BTK, Piliscsaba), Lakos Boglárka (Corvinus Egyetem, Budapest), Szabó Adrienn (ELTE TÓFK, Budapest), Szabó Ágnes (ELTE BTK, Budapest), Simon Viktória (KRE BTK, Budapest), Belágyi Hanna (NyME Benedek Elek Pedagógiai Kar, Sopron), Báthory Kinga (Eszterházy Károly Főiskola, Eger), Pólyi Izabella (Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra), Kovács Edit (Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác).

A bírálóbizottság tagjai voltak: dr. Gósy Mária, elnök (ELTE Bölcsészettudományi Kar, MTA Nyelvtudományi Intézet), Barra Mária (Barra Kommunikációs Intézet), Dr. Bóna Judit (ELTE Bölcsészettudományi Kar, Fonetikai Tanszék), dr. Havas Judit (Petőfi Irodalmi Múzeum), dr. Markó Alexandra (ELTE Bölcsészettudományi Kar, Fonetikai Tanszék), dr. Merényi Hajnalka (ELTE TÓFK), dr. Molnár Ildikó (Mozgássérültek Pető András Nevelő- és Nevelőképző Intézete), Nábrádiné dr. Jurasek Ibolya (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Vitéz János Kar), Sólyom Réka (KRE Bölcsészettudományi Kar, Magyar Nyelvtudományi Tanszék).

A Károli Gáspár Református Egyetem négy versenyzőt indíthatott, közülük ketten nyertek érmet: Lénárd Valentina a nagykőrösi Tanítóképző Főiskolai karról, felkészítője dr. Madarász Imréné, a Bölcsészettudományi Karról pedig Simon Viktória, felkészítője Sólyom Réka.
Részletes információk a programról: www.kre.hu/nyelveszet

További információ kérhető:
Dr. habil. Fóris Ágota
tanszékvezető egyetemi docens
Károli Gáspár Református Egyetem
Magyar Nyelvtudományi Tanszék
1088 Budapest, Reviczky u. 4.
Mobil: +36 30 9470-233
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Módosítás: 2013. április 30.

Budapest Ösztöndíj Program

  Budapest Ösztöndíj Program

  Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala
  Budapest Ösztöndíj Program keretében pályázatot hirdet.


A Budapest Ösztöndíj Program célja:
- A pályázatot elnyerő felsőoktatási képzésben résztvevő ösztöndíjasok
betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a
helyi közigazgatás rendszerét;
- A diplomamunka megírásához biztosított szakmai anyagok, kutatási és
konzultációs lehetőségekkel járuljon hozzá a felsőoktatásban megszerzett
elméleti tudás gyakorlatban történő alkalmazásához.

Az ösztöndíj mértéke: bruttó 50.000,-Ft/hó/fő
Jelentkezési határidő: 2011. május 15.
Elbírálás határideje: 2011. június 30.

A szakdolgozati témák, a pályázati adatlap, valamint a Budapest Ösztöndíj
Program részletes szabályait tartalmazó 44/2008. (IX.10.) sz. önkormányzati
rendelet megtalálható:
http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=news&artname=20110407-cikk-bposztondijprg


Módosítás: 2013. április 29.

Színházi meghívó

Károli Gáspár Református Egyetem
Genesius Egyetemi Színpad
bemutatja

 

Kislány a pokolban - monodráma

2011. május 4-én19 órai kezdettel
Bölcsészettudományi kar, díszterem.

Író: Sárdi Mária
Előadja: Budai Tünde KRE hallgató
dramaturg-rendező: Kriszt László KRE hallgató

Ismertető:
"Kora délután volt, amikor megérkeztünk. A láger kapujában akkor zenekar
játszott, csupa csíkos ruhás nő.
Gyerek fejjel úgy gondoltam ahol zenével fogadnak, az nem is lehet olyan
rossz. Rosszul gondoltam"

Második világháború, Magyarország, Budapest. A zsidókat gettóba zárják vagy
Németországba hurcolják.
Egy 15 éves kislány aki megjárja a poklot Bergenbelsenbe. Tizenötezer
gyermek közül alig százan élték túl.
Sárdi Mária egy volt közülük.

 


 

Mese az Állatkertről - abszurd dráma

2011. május 11-én 19 órai kezdettel Bölcsészettudományi kar, díszterem.

Közreműködnek:
Farkas Erik színművész
Kovács Molnár József színművész

Író: Edward Albee
dramaturg-rendező: Kriszt László KRE hallgató


Ismertető:
A történet a New York- i Central Park egyik padján játszódik, ahová Peter,
az irodista minden vasárnap elmenekül családja elől. Itt találkozik
Jerryvel, a csavargóval,
a két, világtól és önmaguktól elidegenedett fickó beszélgetésbe kezd.
Társalgásuk durva és meglepő befejezéshez vezet.
(A történet akár most is játszódhatna, itt minálunk Magyarországon!)

Támogatók:
Károli Gáspár Református Egyetem, Fészek Művészklub,
www.mindenamiszinhaz.hu;  www.junion.hu weboldalak.
Programvezető: Dr: Sepsi Enikő Dékán, Egyetemi Docens 

Módosítás: 2013. április 29.

Előadás a japán állami ösztöndíjakról

Sirakabe Szumitaka, a Japán Nagykövetség másodtitkára előadást tart a japán állami ösztöndíjakról 2011. május 4-én (szerdán) 16:00 órától a Japanológia Tanszék 318-as tantermében.

A tájékoztatón a 35 éven aluli fiatalok számára meghirdetett Kutatói ösztöndíjról, valamint a 17-21 év közötti fiatalok számára kiírt Egyetemi Alapképzés ösztöndíjról kaphatunk részletes felvilágosítást.
A pályázati anyagok beérkezési határideje május 25.
Az írásbeli vizsga időpontja: június 15.
A szóbeli vizsga időpontja: június 28-29.
Az ösztöndíj-lehetőségekről részletes információ található a Japán Nagykövetség honlapján: http://www.hu.emb-japan.go.jp/hun/culture/scholarship.htm

Azösztöndíjra nem japán szakos hallgatók is pályázhatnak!
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!


Módosítás: 2013. április 29.

A KRE Japanológia Tanszékének VI. Japanológia konfrenciája

A KRE Japanológia Tanszékének
VI. Japanológia konfrenciája:
Japán, Kína, Korea: Kölcsönhatások
- Múlt, jelen, jövő

  2011. április 27.
Helyszín: KRE BTK Díszterem
Budapest, VIII. kerület, Reviczky u. 4. I. emelet


 

A Károli Gáspár Református Egyetem Japanológiai Tanszéke évek óta rendez konferenciákat a magyarországi japanológiai kutatások témáiról és eredményeiről. Ez alkalommal Japán és szűkebb környezete, nevezetesen Kína és Korea kapcsolatrendszerével, a kelet-ázsiai régió politikai és kulturális kölcsönhatásaival foglalkozik a konferencia. A térséggel foglalkozó (japanológus, sinológus, Korea-kutató, nemzetközi kapcsolatokat kutató) szakemberek, kutatók, oktatók, doktoranduszok tartanak előadásokat, akik különösen ezen aspektusból vizsgálnák a régió történetét (akár az egészen korai időktől), kultúráját, közös gyökereit, hasonló fejlődését, modernizációs modelljét, és a jelen alakuló együttműködési stratégiáit. A cél ezzel egyrészt a jelen egyik aktuális kérdésének, a regionális együttműködés kelet-ázsiai lehetőségének vizsgálata az előzmények és a jelen feltételrendszerében, másrészt a magyarországi távol-keleti kutatás különböző műhelyei közötti együttműködés kialakítása és fejlesztése.


További részletes program itt.


Módosítás: 2013. április 29.

Könyvbemutató - Nem Léptek a hóban

 

Tisztelettel ajánljuk szíves figyelmükbe az
Interkulturális Kutatócsoport és Fordítóműhelyalábbi programját:
Könyvbemutató: Nem Léptek a hóban
Időpont:2011. április 19. 18.00
Helyszín: Francia Intézet Budapest I. Fő utca 17.

A Ráció Kiadónál megjelent kötet magyar fordításának bemutatóján részt vesznek dr. Sepsi Enikő és Kovács Veronika, fordító.

A rendezvény magyar nyelvű.


Módosítás: 2013. április 29.

Fórumbeszélgetés a MRE 2011. évi 1%-os kampányfilmjéről

MEGHÍVÓ

Károli Gáspár Református Egyetem

és a Református Közéleti és
Kulturális Központ
szeretettel és tisztelettel hívja

fórumbeszélgetésre

a MRE 2011. évi 1%-os kampányfilmjéről


Időpont:
2011. április 15., 10 óra

Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem, 1088 Budapest, Reviczky utca 4.

Program:
10.00 Megnyitó Szakmai bevezetőt tart Pásztory Ádám, MRE kommunikációs igazgató
10.30 Kerekasztal beszélgetés szakértők részvételével:
Dr. Komlósi Piroska, egyetemi docens, pszichológus, kommunikációs szakértő
Dr. Tari János, egyetemi docens, filmrendező
Dr. Bozsonyi Károly, egyetemi docens, szociológus
Dr. Várady Ferenc, főiskolai adjunktus, PR szakértő
Megyer Örs, az Önszabályozó Reklám Testület elnöke
Gerényi Gábor, kommunikációs tanácsadó, az Index egykori főszerkesztője
Pindroch Ferenc, a TV2 főtanácsadója (korábban Hír Tv riporter)

Szeretettel várjuk az érdeklődőket és a sajtó képviselőit!

Elérhetőség:
Református Közéleti é Kulturális Központ
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Tel: 1-460-0700
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.rkkk.reformatus.hu

Módosítás: 2013. április 29.

Prof. Dr. Lee Martin McDonald professzor előadása

 2011. április 7-én csütörtökön 10 órakor nyilvános előadást tart a KRE HTK-n (IX. ker., Ráday u. 28.) a II. em. Exhortációs teremben Prof. Dr. Lee Martin McDonald professzor, a kanadai Acadia Divinity College nyugalmazott elnöke és újszövetséges professzora.

 A bibliai kánon kialakulásának témakörében tart angol nyelvű előadást, melyet a helyszínen fordítunk.

 Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Prof. Dr. Balla Péter
tanszékvezető egyetemi tanár
Újszövetségi Tanszék


Módosítás: 2011. április 06.

Pályázati felhívás – Harangok napja, Nemzeti Sírkert videoklip-pályázat

Pályázati felhívás – Harangok napja, Nemzeti Sírkert videoklip-pályázat

 A Budapesti Temetkezési Zrt. pályázatot hirdet a Fiumei úti Nemzeti Sírkert kulturális és történelmi értékei címmel.

A pályázat benyújtásának határideje: 2011. május 15. vasárnap
Pályázat témája:
a Fiumei úti Nemzeti Sírkert kulturális és történelmi értékei.

A pályázat megkötései:
- Maximum 3 perc hosszúságú legyen
- A Fiumei úti Nemzeti Sírkertről szóljon
- Liszt Ferenc bármely zenéjének aláfestésével (amely lehet remix is, bármilyen stílusban)
- A klipnek nincs stílusbeli megkötése
- A klip a kegyeleti jogokat nem sértheti
- A témára való tekintettel (sírkert) nem lehet humoros feldolgozás

Info: Pénzes Kristóf
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
06 20 466 6864 (hétköznap)

További részletek:

Pályázati kiírás

Vetítési engedély

Nevezési lap 


Módosítás: 2013. április 29.

Egy aspektus – Trianon az egyetemi oktatásban

Sorozatindító előadás az ELTE BTK kari tanácstermében Budapesten

 
Zsúfolásig megtelt a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanácsterme, amelynek három felkért előadója Jeszenszky Géza, a Corvinus Egyetem magántanára, korábbi külügyminiszter, Majoros István, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti tanszékének vezetője és Popély Gyula, a Károli Gáspár Református Egyetem, és a komáromi Selye János Egyetem tanára volt.
A "Trianon az egyetemi oktatásban" címmel szervezett Aspektus-vitaklub sorozatindító rendezvényén viszont az előadók előtt az intézmény vezetője és határon túli politikusok kaptak szót. Ők Trianon mai, aktuális hatásaira hívták fel a figyelmet. Elsőként Dr. Dezső Tamás, az eseménynek helyet adó intézmény vezetője, az ELTE BTK dékánja, köszöntötte a megjelenteket, bemutatta a 376 éves intézményt, s elmondta, hogy az ELTE számára Trianon az ELTE fenntartását, illetve működtetését biztosító birtokok elvesztését jelentette. Dr. Dezső Tamás ezután Duray Miklósnak adta át a szót.

A felvidéki magyar politikus szerint "a nyugatiak nem nagyon értik, mi történik itt velünk, magyarokkal", mert "Trianon miatt minden másként alakult, ahogy alakulhatott volna". Szerinte tudatosítani kell, hogy Trianon során "úgy kerültünk piacra, hogy ott szétkapkodtak bennünket, és nem azért, mert kelendők voltunk, hanem azért, mert szétkapkodhattak".  A magyarok 1920 óta "nem élnek normális körülmények között sem Magyarországon, sem pedig a környező országokban” – tette hozzá. Élénken él az emlékezetében, amikor Budapesten fia felsóhajtott, hogy itt végre hangosan beszélhet magyarul az utcán. Ez otthon, Pozsonyban nincs így. Trianon "következmény nélkül maradt, akik belőlünk nyerészkedtek, semmit nem fizettek érte nekünk" - állapította meg a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának emblematikus politikusa.

Dr. Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja elmondta, jóllehet az egyetem most lett nagykorú, idén tölti be 18. életévét, a jogelőd intézmények, illetve a 480-as éves református felsőoktatás komoly örökség, különösen az egyesült Kárpát-medencei Református Egyház létrejötte óta. A Kárpát-medencei Generális Konvent döntése alapján a kötelező határon túli osztálykirándulásokhoz a szálláshelyeket, a kulturális örökséget bemutató adatbázist készít. A Trianont magyar és egyetemes történelmi vonatkozásokban tárgyaló, valamint annak hatástörténetét, gazdaságtörténeti, egyház- és társadalomtörténeti, ill. művelődéstörténeti aspektusait felvonultató egyetemi curriculumukon túl fontos, hogy egyetemük és egyházuk tudományos ülésszakok keretében tárgyalta és nemzetközi szakmai közegben tárgyalja ezt a máig ható problémát, melyek közül a 2003-as rendezvényt éppen az este vendége, Popély Gyula professzor szervezte. Kiemelte a Confessio 2010/2-es számának nemzetközi vonatkozásait, illetve Kosza Ida, a Pszichiátriai Rehabilitációs Világszövetség  alelnökének tanulmányát, miszerint a nemzet kollektív tudattalanjában élő trauma  miatt a magyarok kudarcelviselő képessége mostanra radikálisan lecsökkent. A Lágymányosi Ökumenikus Központban, a nagyszebeni Healing of Memories Alapítvány által két héttel ezelőtt rendezett konferencia is az örökség feltárását, a sebek gyógyulását segítette elő. 
A következő hozzászóló, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Répás Zsuzsanna ismertette, hogy milyen konkrét lépéseket tett a magyar kormány az utóbbi tíz hónapban, hogy Trianont a gyakorlatban is orvosolja. Répás Zsuzsanna két ilyen aktusra hívta fel a figyelmet: Magyarországon először a nemzeti összetartozásról, majd az egyszerűsített honosításról hoztak törvényt. A helyettes államtitkár asszony kitért arra, hogy ma is vannak olyan politikai erők, amelyek "zsigeri indulatokra építve próbálnak éket verni a magyarok és a határon túli többségi társadalmak közé”. Ezt követően megállapította, hogy az anyaországnak kötelessége támogatni a más országban élő magyarokat.

A vitaest moderátora az Aspektus klub szervezője Gecse Géza, ezt követően Pásztor Istvánnak adta meg a szót, aki az autonómia elérését jelölte meg a határon túli magyar közösségek fő céljaként. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a versenyképes nemzetstratégia kialakításakor nem kerülhető meg, hogy a trianoni békediktátummal ne szembesüljünk. Alighanem Duray Miklós egyik példája gondolkodtathatta el, amikor kijelentette, hogy „a vajdasági magyaroknak a trianoni béke aláírása óta egy pillanatra sem jutott eszükbe, hogy ne az egyetemes magyar nemzet részeként határozzák meg saját magukat. El kell érni, hogy a határon túli magyar közösségek olyan tekintélyt vívjanak ki maguknak, hogy a többség, a jogrendbe illesztve, rájuk bízza intézményeik önigazgatását, ez pedig maga az autonómia” - hangsúlyozta. Majd hozzátette: a határon túli magyarok számára fontos, hogy az oktatás, a tájékoztatás és a művelődés tekintetében maguk irányítsák intézményeket. Most arra készülnek, hogy a Vajdaságban 45 iskolában és 30 művelődési intézményben átvegyék az alapítói jogokat. Mint fogalmazott, a kisebbségi létben is "meg kell próbálni normális közösségi életet élni", vagyis „merni kell az utcán magyarul beszélni, mert attól, hogy behúzzuk fülünket-farkunkat, a helyzetünk egy jottányit sem fog javulni".

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke szerint a vajdasági magyarok autonómia-törekvéseikkel számukra is jó példát mutattak. Trianon sebeinek a gyógyítására a kettős állampolgárság intézménye a jó megoldás. Toró T. Tibor szerint a közjogi viszony rendezése a kisebbségi magyarok számára a közösségi autonómia kivívása lenne, amely tekintetben a vajdasági magyarok minden magyar nemzeti közösséget megelőznek a Kárpát-medencében – hangsúlyozta.
Az intézményvezetők és politikusok bevezetője után a már bemutatott előadók következtek. Jeszenszky Géza kiemelte: az 1904-1906-os politikai válság ébresztette rá az angolokat arra, hogy Magyarországon a nemzetiségi politikával "nincs minden rendben". Ehhez jött akkoriban az a külpolitikai konfliktus, amelynek során Nagy-Britannia egyre inkább szembekerült Németországgal, amely viszont akkor az Osztrák-Magyar Monarchia, s így Magyarország szövetségesének számított. A magyar elit és Magyarország emiatt még inkább elvesztette az angolok szimpátiáját. Beszélt arról, hogy ha Trianonban a határvonalat szlovák viszonylatban nem ott húzták volna meg, ahol ma is húzódik, hanem az etnikai válaszvonal mentén, ahogy abban Bartha hadügyminiszter Milan Hodza szlovák politikussal, később Csehszlovákia miniszterelnökével megállapodott, akkor ma a szlovák-magyar viszony olyan jó lenne, mint a horvát-magyar.
Popély Gyula, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára azt mondta: "a csehek a történelem szerencsefiai voltak a XX. század első két évtizedében", mert valójában több területet kaptak, mint amivel számoltak. Az Osztrák-Magyar Monarchia létezése is használt a cseheknek azzal, hogy a birodalomba integrálásukkal megvédte őket az egyre erősödő Németországtól. A csehszlovák államot létrehozó két politikus, Tomas Masaryk és Edvard Beneš - akiket a történész "az antanthatalmak fizetett ügynökeinek nevezett" - úgy gondolták, hogy létrehozandó államuknak az a legelőnyösebb, ha minél tovább tart az első világháború, és a "totális győzelem" gyümölcsként a lehető legnagyobb területű önálló csehszlovák államot alakíthatják meg.
Majoros István elmondta: a történészek között van olyan vélekedés, amely szerint Trianonhoz az is hozzájárult, hogy a győztesek, köztük Franciaország keveset tudott hazánkról.

A Mai Magyarország című, Párizsban 1891-ben megjelent könyv szerzője, Raoul Chélard maga is leírja könyve bevezetőjében, hogy az európai országok közül Magyarország a legkevésbé ismert Franciaországban. Ezért is írta meg és jelentette meg az említett könyvet. Az első világháború előtt aztán számos tanulmány születik Magyarországról, főleg a Questions diplomatiques et coloniales című folyóiratban. Az itt megjelent tanulmányok és az említett könyv egyaránt pozitív képet rajzol országunkról, s létezett egy magyar lobby is, jóllehet kisebb és gyengébb, mint a francia szlavisták csoportja. Információk tehát voltak Magyarországról, ezért Trianon okait nem itt, hanem a német kérdésben kell keresnünk. A német békeszerződésbe nem az eredeti francia elképzelések kerültek be, mert a Franciaország kompromisszumokra kényszerült, s úgy vélte, a biztonsága nincs garantálva. Ezért amit Párizs elvesztett a Rajnánál, azt a Dunánál próbálta megszerezni – koalíciós támogatással. Ezért a győztesek a közép-európai rendezést a történelmi Magyarország rovására valósították meg, s ebben a stratégiai megfontolások játszottak szerepet.

Gecse Géza ezt követően beszámolt arról, hogy 1999 óta működik a Határok nélkül vitaklub, amit most az ELTE BTK Új-és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékére támaszkodva Aspektus néven újjáalakítottak. Ebben a munkában leginkább az ELTE és a Károli Bölcsészettudományi, valamint a Pázmány Jogi Kara mellett a Corvinus Egyetem hallgatóságára és a budapesti középiskolásokra számítanak. A havi rendszerességgel szervezett Aspektus-vitaklub olyan fórum, aminek fő célja, hogy a határon inneni és határon túli világot egységben vizsgálja. Az Aspektus-vitaestek tervezett témakörei közül néhány:  Mennyire erősítik Magyarországot a határon túli magyar közösségek? Hogyan tanítsuk Trianont, az egyetemek mellett például az általános- és középiskolákban? A politika mellett a kultúrát is legalább ennyire fontosnak tartják, s ezért tervezik, hogy lesz vitaest Közép-Európa színház- és rajzfilmművészetéről is.
További részletek: http://www.gecse.eu/110323_A.htm

 

 

Módosítás: 2013. április 29.

Nyilvános vendégelőadások a HTK-n

Nyilvános vendégelőadásokra kerül sor a KRE HTK-n:

 

2010. április 27-én kedden 10 órakor Jan van der Graaf, Egyetemünk díszdoktora tart előadást Luther teológiájáról,

 

2010. április 28-án szerdán 9 órakor Dr. Rekha Chennattu indiai teológiai professzor tart előadást újszövetségi témában.

 

Mindkét előadásra a HTK-n (IX. ker., Ráday u. 28.), az I. emeleten kerül sor. A keddi előadás helyszíne a III. évfolyam tanterme, a szerdai előadás helyszíne az I. évfolyam tanterme.

 

Az előadásokat a helyszínen fordítjuk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. 

Dr. Balla Péter

rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes


Módosítás: 2010. április 26.

Egyetemi Nap - április 29.

Tájékoztatjuk Egyetemünk közösségét, hogy 2010. április 29-ére
a rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettes a hallgatók kérésének eleget téve
Egyetemi Napot rendelt el, mely alkalommal az
EHÖK várja rendezvényeire az egyetemi hallgatóságot és az érdeklődő oktatókat.

 A rendezvények hirdetéséről az EHÖK gondoskodik.

Módosítás: 2010. április 19.

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

Sport a Károlin

Sport a Károlin